Elisa Lam halálának hátborzongató története

2015. december 4., péntek




Vannak néha olyan soha meg nem oldott halálesetek, amelyek annyira hátborzongatóak, hogy az emberek képtelenek kiverni a fejükből. Elisa Lam 2013-ban  bekövetkezett esete is ilyen.

Elisa Lam egy 21 éves kínai származású kanadai lány volt, aki egyedül utazott el Los Angelesbe 2013 februárjában. A Cecil nevű hotelben szált meg, ahol végül a tragédia érte. A hotel már korábban híres volt egy másik, szintén sokkoló rejtélyről, de erről majd még később említést teszünk.

Elisa Lam aznap este nyomtalanul eltűnt, és többé senki sem látta. Legalábbis élve. Elisa ugyanis belefulladt az épület tetején található vízgyűjtő tartályba. Az eset 2013 Január 31-én történt éjjel. Az eltűnése után közel fél hónaponát senki sem tudta bizonyosan, hogy hol van.

elisa-lam-rejtely

Csak Február 19-én talált rá holttestére egy karbantartó, miután a szállodalakói panaszkodtak a csapvízre, hogy fura színe, és szaga van. A halottkém, illetve rendőrség úgy zárta le az ügyet, hogy baleset történt, Elisa testében nem találtak semmilyen kábítószert.

Bár a történet így is borzasztó és rendkívüli, ha belemegyünk néhány érdekes ténybe, még szövevényesebbé válik az egész.

Az első ilyen momentum, egy videofelvétel, amelyet a szálloda liftjének kamerája rögzített a lány halála előtt közvetlenül:

A felvételt jó pár ezren kielemezték már az interneten, néhányan úgy gondolják hogy be volt drogozva (bár a halottkém szerint ez kizárható), néhányan úgy vélik hogy mentálisan zavart volt (bipoláris zavar), ugyanis később kiderült, hogy a lány gyakran panaszkodott fej, és hátfájásra, különböző gyógyszereket szedett a depressziójára.

Érdekes, hogy Elisa barátai szerint jókedvű ambiciózus lány volt, sok tervvel az életre vonatkozóan. Ezt támasztja alá az is, ha megnézzük a felvételt, hogy úgy tűnik mosolyog rajta, és mintha játékból bújócskázna valakivel.

A rejtélyeknek itt még nincs vége! Bizonyára sok olvasónknak egyből beugrott a Fekete Víz (port.hu) című 2005-ben megjelent film, amelynek a sztorija nagyjából úgy szól, hogy egy egyedül álló anya(Dhalia) a kislányával Ceciliával(!) egy régi bérházba költözik.

fekete-dalia

Ceciliát, és édesanyját egy kislány szelleme kísérti, aki a háztetőn lévő tartályba fulladt. A filmben Dhalia, hasonlóképp tántorog egyszer a liftben mint Elisa. Illetve Dhalia neve is összefüggésbe hozható a Cecil Hotellel, ugyanis Amerika történetének egyik legrejtélyesebb halálesete is itt történt, mely szerint Black Dhalia becenevű nőt, brutálisan megölték, és feldarabolták.

Fekete Dália néven vált ismertté Elizabeth Short (Boston, 1924. július 29.Los Angeles, 1947. január 15.), aki az amerikai kriminalisztika egyik leghíresebb gyilkosságának áldozata volt. Testét félbevágva, megcsonkítva találták meg egy Los Angeles-i parkban. A bűneset nagy médianyilvánosságot kapott, a lapok szenzációt keltő módon számoltak be a lány haláláról. Bár több tucat ember került feltételezett gyanúsítottként a rendőrség látókörébe, az elkövetőt nem találták meg. Számos elmélet született a máig megoldatlan gyilkosságról, mellyel kapcsolatos figyelem a mai napig nem hunyt ki teljesen..

Ijesztő belegondolni, hogy a holttest a víztartályban rothadt Ijesztő belegondolni, hogy a holttest a víztartályban rothadt

Azonban csak az amerikai filmmel találunk egyezést, hanem az eredeti Japán 2002-ben vetített Fekete Víz c. filmmel is. Az alábbi képen jól látható, hogy a filmben szereplő nő (balra), és Elisa Lam ruhája teljes-egészében megegyezik. Ez is a véletlen műve lehet?

elisa-lam-rejtely-3

Sokan gondolják úgy, hogy Elisa Lamot megölték, ugyanis a tartályokhoz feljutni elégé körülményes, illetve a tetőre vezető ajtó riasztóval volt felszerelve – ami még sem jelzett azon az estén. Külön probléma az is, hogy a tartályok majdnem 3 méter magasak, a tűzoltók is csak létrával tudtak felmászni a tetejére. Továbbá a lányt úgy találták meg meztelenül a tartályba, hogy a tartályfedél le volt csukva. (belülről ezt lehetetlen bezárni)

elisa-lam-rejtely-4

Külön érdekesség, hogy a halála előtt nem sokkal, súlyos TBC járvány terjedt pár utcával odébb a hajléktalanok körében. A TBC-t kimutató tesztet LAM-ELISA-nak hívták.

Sok a kérdőjel ezzel a halálesettel kapcsolatban, sok az érdekes összefüggés, amelyekre talán sosem kapunk választ...

rejtély rejtélyek megoldatlan ügyek elisa lam


Megtekintések száma: 36438





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet