Elképesztő dolgot állít a valóságunkról az egyház!

2017. október 9., hétfő




Szerintük a valóság metafizikailag újra értelmezhető, és minden amit látunk egy illúzió.

Egy amerikai székhelyű online hitegyetem meglepő állításokkal állt elő. Szerintük ugyanis a valóság nem más, mint egy puszta illúzió. illúzió, mely valójában nem is létezik.

Az emberek ellenben valamilyen szinten létező dolgok, de nem a fizikai értelemben, hanem az asztrális síkban való létezés tekintetében. Mindemellett halhatatlanok is, ebből kifolyólag.

Rupert Matthews, aki sokat tett azért, hogy létrejöjjön a Nemzetközi Metafizikai Egyetem, mely a tagjai számára egyfajta vallás, azt mondja, hogy a világ nem az, aminek látszik.

A lassan egyfajta egyházzá kinövő szervezer szerint - és ezt kutatásaikkal próbálják igazolni - létezik egyfajta forrásenergia. Ez nem más, mint a tudata az élőlényeknek, és ez minden élő dolog alapja és értelme.

A forrásenergia vibrációk sorozatából és fényből áll. Ez az energia természete, és ez egy végső illúzió. A világ, melyben élünk nem maga a valóság, csak úgy látjuk, ahogyan az emberiség kollektív tudata láttatja.

Elképesztő, hogy milyen módon veri át ez a világ az emberi agyat, és a belső tudatunk projekcióit.

Ha a forrás energiát vesszük alapul, akkor az emberek a létrehozói a világnak, ők a világmindenség mozgatói, és ilyen tekintetben sérthetetlenek és egyben halhatatlanok.

Szerintük a kormány már rég tisztában van azzal, hogy minden dolog csak egy metafizikai illúzió, és valójában a tárgyak, és minden jelenség, élőlény egy olyan szimuláció része, ami az egész univerzum szintjén zajlik.

A világ illúzió mivoltát már korábban is számtalan elmélet feszegette, és napjainkban egyre többen gondolják úgy, hogy a világ, amit látunk nem biztos, hogy a valóság.

Dollármilliárdosok eredtek a nyomába a kérdésnek, hogy beinvesztáljanak olyan projektekbe, melyek fellebbenthetik a fátylat az igazságról.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély vallás bizarr vatikán szimulált világ összeeskóvés valóság


Megtekintések száma: 66955





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet