Két kanadai kutató feltevése szerint egyes csillagok szokatlan, és periodikusan ismétlődő fényjelensége annak a jele lehet, hogy idegenek laknak a csillag körül, és talán már meg is próbáltak kapcsolatba lépni velünk.
Hihetetlen, már-már sci-fibe illő teóriával állt elő két kanadai tudós, Ermanno F. Borra és Eric Trottier. Szerintük ugyanis az idegenek bújhatnak meg egyes csillagok között.
Idegenek állhatnak a különös színes villódzás mögött
A két kutató évek óta kutatja az égboltot és a galaxisok csillagait, idegenek utáni jelek után kutatva. A munkájuk most bámulatos eredményekkel zárult.
Azt találták ugyanis, hogy a 2,5 millió megvizsgált csillag között van 234 olyan csillag, ami különös viselkedést mutat, melyet aligha lehet megmagyarázni jelenlegi tudásunkkal.
Ezek a csillagok ugyanis villódzó fényűek, és a fényük akár a másodperc ezred része alatt képes megváltozni. Ezek a változások nagyon gyorsan és állandóan, ezért tűnik néha úgy, hogy ezek a csillagok valóban olyanok, mintha villódznának.
A kutatók ezekre a csillagokra álltak rá, és még több megfigyelést végeztek el velük kapcsolatban. Rájöttek arra, hogy szabályosan ismétlődő mintákat lehet felfedezni ezekben a villódzásokban.
Ez pedig magával vonhatja azt, hogy a villódzás akár mesterségesen gerjesztett folyamat is lehet, egy olyan általunk még nem ismert hatásmechanizmus, mely idegen civilizációk létezésére utalhat.
Idegenek próbálnak üzenni nekünk
Nagyon is elképzelhető, hogy ezeknek a rendkívül gyors és szabályos fény és színváltozásoknak intelligens forrása lehet.
Nem tudni, milyen szerkezettel tudnának ilyet elérni, sem azt, hogy milyen elven működne, de nagyon úgy tűnik, hogy valóban mesterséges forrása lehet ezeknek a színváltozásoknak a 234 vizsgált csillag esetében.
Ami még különösebbé teszi az egészet, hogy ezek az ismétlődések átalakíthatóak egy jelsorozattá, mely kísértetiesen hasonlít egy korábbi tudományos munkán alapuló, kidolgozott jelsorozatra, mely egy esetleges idegen civilizáció üzenetének egyik lehetséges változata lenne.
Szintén arra utal dolog, hogy valóban idegenek lehetnek az anomália forrásai, hogy a csillagok egy nagyon-nagyon kis százalékánál jelentkezett ez a furcsaság.
Ha valamiféle természetes jelenség lenne, akkor sokkal több csillagnál meg lehetne figyelni ezt a jelenséget, de valamiért csak egy maroknyi csillagnál tudták ezt közvetlenül megfigyelni.
A tudósok egyik fele bízik és hisz ebben az új elméletben, míg a másik felük igen szkeptikus, és azt mondják, hogy ezek akár mérési hiba eredményei is lehetnek.
Most a két kanadai kutató azon van, hogy bebizonyítsa, hogy a mérések nem hibásak, és minden eshetőséget kizártak. Próbálnak ugyanakkor valahogyan sokkal közvetlenebb bizonyítékot találni a színes villódzások megfejtésére.
A kutatók egy része meg van győződve róla, hogy az idegen civilizációk mind így próbálnak üzenni nekünk, és egymásnak.
Az ugyanis egy alapvetően zseniális ötlet, hogy a csillagjaik, azaz saját napjaik fényét valahogyan módosítva küldenek magukról életjelet.
Hiszen a csillagok fényének változásait fényévek távolságából is jól lehet érzékelni, de olykor szabd szemmel is láthatunk ilyen csillagokat a Földről, ha nagyon figyelünk.
Az elkövetkező évek nagy kérdése lesz, hogy ténylegesen az idegenek állnak-e a fényjelenség mögött, vagy valami egészen más.