Elképesztően hatásos csodaszer: 1 kanál kell belőle, és kipihent, és energikus leszel egész nap

2021. június 22., kedd




Már orvosok is kutatták a titkát. Ha nem hiszed el, itt az ideje kipróbálni.

Jártál már úgy, hogy ébredés után is ugyanolyan fáradt voltál, holott eleget pihentél? Ilyenkor nagyon gyakori az a beszámolók alapján, hogy már a kávé sem segít, sőt, nagyon sokszor csak álmosít.

Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a szervezeted nem tud kellő hatékonysággal feltöltődni, hiába lenne rá meg a megfelelő ideje.

Mutatunk egy olyan dolgot, ami nagyon sok emberen segített már, és krónikus fáradtságból is gyógyított ki embereket.

Ezzel a recepttel nagyon könnyen fel tudod tölteni a szervezeted energiaraktárait. Mindössze két összetevőből áll, amit könnyen be tudsz szerezni a boltokban.

Hozzávalók:

  • 5 teáskanál virágméz
  • 1 teáskanál Himalájai só

Keverd össze a hozzávalókat és tárold lezárva egy üvegedényben. Csinálhatsz nagyobb vagy kisebb mennyiséget is, de az arány maradjon meg. Egy kiskanálnyit minden lefekvéskor tegyél a nyelved alá, és hagyd, hogy szépen lassan feloldódjon a szádban.

Sokan ne tudják miért hatásos, és vannak olyanok, akik nem is hisznek benne. De ha kipróbálod, garantálton sokkal energikusabb leszel reggelente.

A Himalája só ugyanis 80 féle ásványi anyagot rejt magában, ebben rejlik a kulcsa. Mindemellett sok benne a nyomelem amikre a szervezetnek szüksége van.

A mézben található kalcium, réz, vas, magnézium, mangán, foszfor, kálium, nátrium, cink és kis mennyiségben B1, B2, B3, B5, B6, C-vitamin. A méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. Emellett a méz és a só a szerotonin mennyiségét is megnöveli a szervezetben ami csökkenti az alvás utáni stressz mennyiségét a szervezetünkben.

OSZD MEG másokkal is!

egészség egészség megelőzés természetes remediák


Megtekintések száma: 270406





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet