Elképesztően ritka kincsekre bukkantak Somogyban!

2017. március 9., csütörtök




Rézkorból származó kincsekre leltek Magyaregres közelében.

Ritka, rézkori régészeti lelet került elő a Somogy megyei Magyaregres közelében, az M7-es autópálya és Kaposvár között tervezett R67-es gyorsút építését megelőző feltárás során.

A próbafeltárásokat végző cég munkatársai Magyaregres mellett nagy területen találtak bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket, településmaradványokat is.

A közlemény szerint ott, ahol az i.e. 4300-4000 között a kora rézkori Balaton-Lasinja kultúra települése volt, egy épület alapárkában szájával lefelé fordított ép fazekat, benne 974 tárgyat találtak.

Az edény rézből készült 3 nagyméretű spirális karperecet, 2 jellegzetes, dupla spirális ruhadíszt, 19 spirális csövecskét, 685 kisméretű, rizsszemnyi, henger keresztmetszetű rézgyöngyöt, 262 nagyméretű, márványból, kagylóból és másféle kőzetből kifúrt és 3 korong alakú gyöngyöt rejtett - sorolták.

Kiemelték: a lelet jelentőségét az ékszerek értékén és mennyiségén túl az adja, hogy e népcsoportnál ritkák a hasonló kincsleletek, és mivel régészeti feltáráson kerültek elő, hitelesek az értelmezéséhez szükséges megfigyelések.

A próbafeltárásokat végző Lekri Group Kft. munkatársai Magyaregres mellett nagy területen találtak bronzkori, római kori, népvándorlás kori és Árpád-kori leleteket, településmaradványokat is - jegyezték meg.

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

www.mult-kor.hu

érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 177232





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet