Elkezdett eltolódni a mágneses északi pólus: rendkívüli változásokat hozhat a bolygón?

2019. december 30., hétfő




Az északi mágneses pólus mozgása továbbra is gyors, ezért a tervezetthez képest egy évvel korában elkészítették a felmérést róla, s az eredményt néhány napja tették közzé a NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) és a Brit Geológiai Szolgálat szakemberei, számolt be róla a Sci-News.com.

Ez az információ fontos a közlekedésben és a navigációban, a World Magnetic Model (Mágneses Világmodell) rendszeres frissítésével pedig a fennakadásokat lehet elkerülni.

A mágneses északi pólus pontosabb elhelyezkedéséről 1831. óta tudunk, s akkoriban még a kanadai sarkvidéki területen volt, ám az eltelt időszak során kisebb-nagyobb kitérőkkel Szibéria irányába mozdult el.

Az új Mágneses Világmodell előrejelzése szerint a pólus mozgása az elmúlt 20 évhez képest kissé lassul, de továbbra is Szibériát irányozza be. A korábbi években 55 kilométert tett meg, a jövőben csupán évi 40 kilométer távolságot tesz majd meg.

Dr. Ciaran Beggan a Brit Geológia Szolgálat geofizikusa elmondta: 

„A mágneses mérések azt tanúsítják, hogy 1590-től 1990-ig kényelmes tempóban tekergett Kanadában, akkor azonban az évi 10 kilométerről közel 60 kilométerre gyorsult fel hirtelen.

Ezzel szemben a bolygó túloldalán a déli mágneses pólus igen kis mértékben mozdult csak el az Antarktisz partvidéke mentén.”

Az továbbra sem világos, hogy mi okozta az elmúlt 20 évben a hirtelen gyorsulást az északi mágneses pólus esetében. 

„Tudjuk, hogy Földünk folyékony külső magjában időnként, rendszertelen változások lépnek fel és ilyenkor a mágneses mezőnk is változik, jelenleg gyengül Kanada alatt, ám nem tudjuk megmondani. hogy miért mozdult el ennyire gyorsan az északi pólus.” 

– tette hozzá Dr. Beggan.

Az idei, a tervezettnél korábbi modellfrissítésre is azért került sor, hogy a navigációban a pólus elmozdulása hatására keletkező ellentmondásokat kiigazítsák.

Erre az erdészeti szolgálatoktól kezdve a légi irányításon át a hadseregekig sokféle területnek szüksége van.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány föld


Megtekintések száma: 16246





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet