Drukkoljunk nekik!
Várhatóan csütörtökön alkalmazzák Magyarországon először a koronavírusos fertőzés ellen a vérplazma-terápiát, egy súlyos állapotban lévő betegen
– mondta Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1 csatornán az MTI beszámolója szerint.
A vérplazma-terápia lényege, hogy passzív immunizálással segít a gyógyulásban.
Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére.
Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ biztonsági laboratóriumának vezetője kedden beszélt arról, hogy már Magyarországon is vizsgálják a gyógyultak vérplazmájára épülő kezelés lehetőségeit, de ő akkor még nem említette, hogy már napokon belül betegeken is kipróbálják a terápiát.
Vályi-Nagy István az M1-en arról is beszélt, hogy a koronavírusos betegek 80 százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, 10 százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar.
Ez olyan erős immunválaszt jelent, amely már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is.
A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg – mondta a főigazgató.
OSZD MEG másokkal is!