Elkezdődik Európa átalakulása?
Többek között betiltják a halal ételeket az iskolai menzákon és az idősek otthonában.
A Malmőtől 15 kilométerre fekvő, nagyjából 15 ezer fős Staffanstorp város önkormányzata nemrég hozta nyilvánosságra azt a tervet, amely a város hároméves stratégiájába nyújt betekintést.
A dokumentumból kiderül, hogy a jobbközép Mérsékelt Párt és a bevándorlásellenes Svéd Demokraták által közösen vezetett városi önkormányzat több iszlamizációellenes lépést is tervez az elkövetkezendő három évben.
A jövőbeli intézkedések közül a legnagyobb visszhangot az a tervezet váltotta ki, melynek értelmében betiltanánk a halal ételeket az iskolai menzákon és az idősek otthonában.
A halal jelző azokat a húsételeket illeti meg, amelyeket az iszlám szigorú előírásai alapján készítenek el, kezdve a rituális vágástól az étel tányérra kerüléséig.
A városvezetés indoklása szerint a közösség többsége nem az iszlám szabályai szerint étkezik, ezért nem korrekt, hogy egy kisebbség ráerőlteti a táplálkozási szokásait a többségre.
Többféle fogást szolgálunk fel azok számára, akik egészségügyi okokból speciális étkezési igényekkel rendelkeznek, ugyanakkor úgy érezzük, hogy egy vallási kisebbség igényeinek kielégítése nem a mi dolgunk” – nyilatkozta a local.se hírportálnak a Moderált Párt egyik helyi képviselője.
A politikus megjegyezte, a vegetáriánus menüt a muszlimok is bármikor választhatják, hiszen az eleve nem tartalmaz húst, így értelemszerűen arra sem kell figyelni, hogy halal legyen.
Ha az ételek körüli mizéria önmagában még nem is verte volna ki a biztosítékot a svédországi liberálisok körében, Staffanstrorp hároméves programjában további két iszlamizációellenes lépés is szerepel:
meg kell szüntetni a helyi fürdő azon gyakorlatát, amely a muszlimokra való tekintettel elszeparálja a női és a férfi fürdőzőket, illetve el kell törölni azt a helyi törvényt, amely értelmében az önkormányzat köteles lakhatást biztosítani a városba érkezett, menekültstátusszal rendelkező migránsok számára.
Értelemszerűen többen is megszólaltak a tervek kapcsán. Björn Magnusson, a Liberálisok egyik politikusa országos szintre emelte a helyi ügy interpretációját:
A Mérsékelt Párt és a Svéd Demokraták helyi együttműködése az ékes bizonyítéka annak, hogy a két politikai közösség elvei többé-kevésbé megegyeznek”
A jobbközép Mérsékelt Párt ugyanakkor hiába tud helyi szinten együttműködni a radikális Svéd Demokraták párttal, a liberális média rágalomhadjáratának köszönhetően vajmi kevés rá az esély, hogy a két politikai formáció együttműködését országos szinten is „el tudják adni”.
Az egész svédországi mainstream sajtóban konszenzus van arról, hogy a Jimmie Akesson vezette bevándorlásellenes tömörülés vállalhatatlan, még csak tárgyalni sem szabad vele.
OSZD MEG másokkal is!