Elon Musk bejelentette a technológiát, mely testen kívüli élmény tárhat a világ elé: a gép és az agy összekapcsolása!

2019. július 17., szerda




Átírhatja az emberi lét alapvetéseit.

„Sokan leírták ezt a technológiát azzal, hogy lehetetlenség. Pedig nagy dolgok fognak történni ezen a területen a következő évtizedben, úgyhogy mindenki vegye komolyan” 

– figyelmeztette az emberiséget Hodak az előadáson. 

A cég szerint a nem is olyan távoli jövőben emberek milliói tartanak majd igényt arra, hogy kibernetikusan javítsák fel őket, Elon Musk pedig egyenesen kijelentette:

„ez most elég furán hangzik, de végső soron az a célunk, hogy szimbiózisba kerüljünk a mesterséges intelligenciával. 

Ez nem lesz kötelező, de ha akarod, lesz rá lehetőséged. Úgy gondolom, ez civilizációs szempontból rendkívül fontos dolog lesz.”

Max Hodak, a Neuralink elnöke elmondta, a cég az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatósághoz (FDA) fordul, hogy minél előbb el tudják kezdeni a klinikai vizsgálatokat embereken, a cég reményei szerint ez akár már 2020 második negyedévében megtörténhet. 

Addig is egy patkányon mutatták be, mit tud a fejlesztésük, amibe két évet öltek a cég szakemberei: 

A rágcsáló agyi aktivitását több ezer, az idegsejtekhez és a szinapszisokhoz csatlakozó apró elektródán keresztül tudja rögzíteni a rendszer anélkül, hogy károsítaná az agyat.

A neurotechnológiai startup, amibe Musk 100 millió dollárt ölt, bemutatott egy varrógépszerű robotot, amely képes ultravékony szálakat beültetni az agyba, hogy a páciens rajtuk keresztül, a gondolataival irányítsa a rácsatlakoztatott számítógépet – a beültetéshez négy darab, 8 milliméter átmérőjű lyukat kell fúrni a koponyába. 

A szálak vastagsága 60 mikrométeres (0,06 milliméter), ami az előadók szerint az emberi haj vastagságának negyede, és minden szálat több tucat elektróda fon körül.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia elon musk


Megtekintések száma: 18237





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet