Elon Musk hamarosan bejelenti a Mars kolonizálásának a tervezetét

2016. szeptember 26., hétfő




Az emberiség teljes gőzzel készül arra, hogy egy napon a Vörös bolygó lakható legyen. Elon Musk, az iparmágnás, a Tesla vezetője hamarosan bejelenti, hogyan is képzelik el a Mars terraformálását és kolonizálását.

A Mars kolonizálásának gondolata az emberiséget legalább azóta foglalkoztatja, mióta felfedeztük az égen, majd később szondákat küldtünk oda.

Óriási lehetőség lenne abban, ha sikerülne valamilyen módon megvetni az égitesten a lábunkat. Nem csak azért, mert nagyban hasonlít a Földünkre, hanem azért, mert a Holdra szállás után ez egy újabb óriási mérföldkő lenne az űrkutatás történelmében.

Tesla: A Mars a túlélésünk kulcsa

A híres iparmágnás szerint – aki nem mellesleg a Tesla vezetője – az emberiség túlélésének a kulcsa a Marsban rejlik.

Ha sikerül eljutnunk oda, majd szép lassan kolonizálnunk, akkor az emberiségnek lehetősége lesz a túlélésre. Ha nem, akkor a Földbolygóval együtt ki fogunk pusztulni a távoli jövőben.

Ezzel sok tudós egyetért, mert szerintük, ha nem leszünk képesek csillagközi utazáshoz szükséges technológiákat kifejleszteni, akkor egy a bolygónkat ért kataklizma következtében – mivel nem tudnánk hová menekülni – egyszerűen megsemmisülnénk.

Elon Musk olyannyira komolyan gondolja a Mars meghódításának ötletét, hogy nemsoká komoly bejelentés keretében ismerteti majd a Mars kolonizálásának terveit.

Egyes források szerint még egy jövőbeli marsi város vázlatos tervét is be fogja mutatni a publikumnak.

Úton a Mars felé

Elméletben, a tudomány szemszögéből az ember már most is úton van a Mars felé. Még le kell küzdenünk néhány akadályt, technikai problémát, de ha sikerült, akkor hamarosan, talán 20-30 éven belül embert, vagy egy kisebb embercsoportot küldhetünk a bolygóra.

Sokak szerint az első emberes Mars missziók szükségszerűen öngyilkos küldetések lennének, de ezzel Elon Musk nem ért egyet.

Szerinte már ma is rendelkezésre áll a technológia, amivel oda lehet juttatni, és haza is lehet hozni az asztronautákat, azonban nem ez a cél a Mars esetében, hanem az, hogy az odaküldött csapat ott maradjon, és létrehozza az első marsi várost.

Óriási történelmi mérföldkő lenne a Marsra való leszállás, ahogyan az első marsi közösség és falu is.

A Mars terraformálása

A Marsi városok azonban csak a kezdet: az emberiség végcélja az, hogy lényegében feltámasszon egy halott bolygót. Ehhez azonban évszázadokra, évezredekre lesz szükség.

A vörös bolygó kizöldítéséről alaposan megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint lehetetlen, míg mások úgy gondolják, hogy igen is, a jövőben minden adott, hogy ezt az emberiség véghez tudja vinni.

A Naprendszer lakható zónájában kering, azaz megfelelő naptávolságban ahhoz, hogy felszínén stabilan létezhessen a folyékony víz és élet. Ehhez azonban kicsit meg kell változtatni a Mars légkörét, újra be kell indítani bizonyos folyamatokat.

Korábban úgy gondolták, hogy a Mars terraformálásának legnagyobb problémája a hőmérséklet. Ugyanis azon a hőmérsékleten a víz ne marad meg folyékony állapotban. Ez azonban az utóbbi évek kutatásai alapján nem igaz: a víz igen is képes megmaradni a Vörös bolygón, és bizonyítékot találtak arra, hogy folyékony halmazállapotban is nagyobb mennyiségű víz található a Mars felszínén, illetve a felszín alatti rétegekben.

Azonban a hőmérsékletet így is emelni kellene a jövőben, erre a legegyszerűbb és egyelőre az egyetlen kivitelezhető megoldás, ha erre magát a bolygót használjuk.

Ha sikerülne a pólussapkák és a talaj szén-dioxid-készletét a légkörbe irányítani, akkor felerősödne az üvegházhatás. Nekünk csak a folyamatot kell mesterséges úton megindítani, utána már magától, öngyorsító módon végbemenne.

tudomány technológia technika mars űrkutatás marskutats terraformálás


Megtekintések száma: 21316





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet