​Elon Musk marsi üvegkupolákban élő civilizációról beszélt - élet a szomszédban?

2023. november 26., vasárnap




Nagyon érdekes dolgokat mondott...

Nem újdonság, hogy Elon Musk szeretne feljutni a Marsra, azonban egy csillagászati tanulmány szerint a bolygó felszínének terraformálása egyelőre megvalósíthatatlan a mai technológiával 

– írja a Sputnik News.

A SpaceX vezérigazgatója úgy látja, hogy a marsi kolóniák egy üvegkupolára hasonlító szerkezetben fognak élni, ugyanis eleinte biztosan emberbarátabb hellyé kell majd varázsolni a bolygót. 

A techguru reményei szerint 2050-re már akár egymillió ember is élhet majd a Marson.

Musk véleménye szerint, ha még időben elkezdjük az atomfegyverek felküldését a Marsra, elérhetjük, hogy megolvadjanak az ott található jégsapkák, ezzel felgyorsítva a bolygó felmelegedését, mely sokkal kedvezőbb lenne az emberi szervezet számára.

Ahogy ő látja, két lehetőségünk van a vörös bolygó meghódítására: vagy terraformálással Föld-szerűvé alakítjuk azt, termonukleáris fegyverek ledobásával a bolygó pólusai felett, vagy pedig egy gigantikus tükröt helyezünk el a Mars körüli pályán, mely visszaverné a napfényt a Mars felszínére, így melegítve azt.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 107729





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet