Hizsnyai Tóth Ildikó szerint Kínában lényegében egy rendszerváltás ment végbe a koronavírus miatt. De beszélt többek között arról is, hogy a rendkívül drága denevért és a tobzoskát a gyógyhatásai miatt fogyasztják a kínaiak, akik amúgy egyáltalán nem olyan szabálykövető robotok, ahogy sokan képzelik őket.
Hizsnyai Tóth Ildikóról egy fordító kollégám mesélt. Ildikó szlovákiai magyar, és egyetemi tanár. Jelenleg Kínában dolgozik, ott vészelte át a koronavírus miatt bevezetett karantént.
– Arra kérem, mutatkozzon be, mondja el, hogy vetődött Kínába.
– 20 évig tanítottam Pozsonyban, a Comenius Egyetem magyar tanszékén magyar szakosokat, tolmácsokat, fordítókat, szerkesztőket, levéltárosokat fordításelméletre. Másik kutatási területem a magyar mint idegen nyelv, ebből írtam egyetemi jegyzetet is.
Szeptemberben érkeztem Hsziánba, a Xi’ani Nemzetközi Tudományok Egyetemén kaptam munkát, ahol a német tanszéken belül alakult magyar szak is. Egy másodéves csoportnak tanítok irodalmat. Elég alacsony nyelvi szinten vannak, úgyhogy nagyon találékonynak kell lennem. Év végéig meg kell írnom egy egyetemi jegyzetet is.
Eléggé mélyvízbe kerültem, amikor kijöttem. Ezek a belső területek nem olyanok, mint Peking, vagy a tengerparti részek, amik mindig is nemzetközibbek, nyitottabbak voltak. Hsziánból indult annak idején a selyemút, itt van az agyaghadsereg, a Nagy Vadlúd-pagoda, de például alig tud valaki angolul.
– Kicsit beszéljen arról, mekkora kultúrsokk oda érkezni, mennyire más az ottani világ?
– Kína nagyon más, és nagyon keveset tudunk róla. Ez akkor tűnik csak fel az embernek, ha ide kell jönnie egyedül. Én idefelé jövet, a repülőn ijedtem meg. Ha például Spanyolországba megyek, mondjuk Andalúziába, utána tudok nézni az interneten, tájékozódom. De azokat az információkat nem lehet otthon, az internetről összegyűjteni, amik Kínában a mindennapi élethez szükségesek.
Szerintem ez a járvány többet mutatott meg Kínából, mint amit maga az ország szeretne mutatni magából.
Nagyon szeretek itt élni, bár nehezen szoktam meg. Nehéz elengedni azt, hogy folyamatosan megfigyelnek. Erős paranoiám volt.
Mindent meg kellett szokni, azt, hogy hogyan kell fizetni, enni, inni, ráadásul egy teljesen idegen nyelven. Például, ha először megy az ember egy itteni ABC-be, nem tudja, mit vásároljon, mert semmi nem hasonlít arra, amit megszoktunk. Még a csomagolás is egészen más. Úgy érzed magadat, mint egy 3 éves gyerek, aki elvesztette a szüleit egy tízmilliós városban.
Azok az emberek, akikkel a mindennapokban találkozom az autóbuszon, a metrón, nagyon közvetlenek.
Az egyáltalán nem igaz, amit gondolni szoktunk róluk, hogy olyan szabálykövetőek, mint a robotok, és az sem, hogy állandóan közösségben gondolkodnának.
Például amikor beáll a metrószerelvény üresen, és kinyílik az ajtó, szabályosan meg kell harcolni az ülőhelyért. Lökdösődnek, mint az óvódások. Ha feláll valaki a buszon és leülnél, még fél úton van a feneked, már ül ott valaki, nem is érted, hogy tudott becsúszni alád.
De közvetlenek, végtelenül kíváncsiak, nagyon szeretik a kényelmet, és tulajdonképpen folyamatosan tesznek mindenre. Mindent úgy és akkor csinálnak, amikor nekik megfelel. Például jön szembe egy csinos nő, és olyan hegyeset köp, hogy alig bírsz elugrani előle. Mert erre van kedve.
Az ivóvíz itt nem a csapból folyik, a tiszta levegő sem magától értetődő. A szobában van egy légtisztító, amit nem mindenki engedhet meg magának. Én szerencsés vagyok, egy olyan szállóban lakom, amit külföldi vendégtanároknak tartanak fent. A kínai tanárkollégáim egész más körülmények között élnek.
Kínában mindenütt pottyantós vécé van, még a plázákban is. Viszont mások a higiéniai szokások, mint amihez hozzászoktunk.Mindenütt állandóan söprögetnek, tisztogatnak.
Az egész országban egy időzóna van, ezért ha reggel hétkor munkába indulok, még sötét van. Egy rövid allén kell végigmennem, ha az egyetemre megyek, és már ekkor, reggel két utcaseprő sepri.
Nem látja őket senki, ők se nagyon látják még az utat, de söpörnek, mert elkezdődött a munkaidejük.
Elmehetsz a legvacakabb piacra is, állandóan takarítanak, törölgetik a tőkét, ahol a halat felbontják. A buszt minden kör után lemossák. Ez békeidőben is így van, nem csak most, a járvány miatt.
A piacot említi. A világjárvány óta különösen sok kritika éri a kínaiak étkezéseit szokásait, hiszen felröppent, hogy a denevér, esetleg a tobzoska evése állhat a vírus elterjedése mögött.
– Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a kínaiak mindent megesznek. Egy nagyon összetett gasztronómiai kultúrájú országról beszélünk. Nincs is olyan, hogy egységes kínai konyha.
Olyan értelemben mindent megesznek, hogy semmit sem hagynak pocsékba. Például mindenféle gabonából készítenek lisztet. Vagy vegyük például a lótusz növényt, annak minden részét felhasználják étkezési célokra.
Itt például, ahol én élek, itt nagyon gazdag a gasztrokultúra. Lepények vannak, lehet lángost kapni, gulyáslevest… Nem úgy hívják, de pont úgy néz ki.
A denevért és a tobzoskát viszont nem eszik, hanem gyógyhatása miatt fogyasztják, ami fontos különbség, és rendkívül drága, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.
Fűben-fában orvosság, és kígyóban-békában is. A keleti ember gondolkodása szerint az ember nem emelkedik ki úgy a természetből, mint nyugaton. Itt az ember a természet része, és még mindig népszerű a hagyományos kínai orvoslás.
Ennek az is az oka, hogy az orvosképzés nagyon elmaradott. A kínai orvosok 20%-a rendelkezik diplomával, a többinek csak középiskolai végzettsége van.
A frissen elfogyasztott nyers hús a meggyőződésük szerint energetizál. A denevér ürülékének például látásjavító hatást tulajdonítanak, a tobzoska pedig afrodiziákum.
Államilag támogatott farmokon tenyésztik ezeket a vadakat, mert fontos exportbevételt jelentenek az országnak, tehát a külföldi gazdagok is „eszik”, csak ők nem a városi halpiacon veszik meg.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: Szeretlekmagyarország