Először teleportáltak a Földről az űrbe! Hamarosan valósággá válhat a filmekből ismert teleportáció?

2017. július 12., szerda




A mostani kísérlet óriási siker, és előrevetíti a technológia korlátainak lebontását.

Kínai kutatók nemrég bejelentették, hogy már egy ideje a kvantum összefonódás jelenségének felhasználásán, és annak megértésén dolgoznak.

Mint ismeretes, a kvantum összefonódás teszi lehetővé azt, hogy két, a érben egymástól teljesen független részecske között valamilyen rejtélyes oknál fogva kapcsolat álljon fenn.

Vagyis ezek a részecskék egy és ugyanazon részecskék, és össze vannak kötve, az egyikre való ráhatás hatással van a másikra is. Ezt a rejtélyes kapcsolatát már évek óta kutatják, és próbálják megérteni, mivel ez lehet a kulcs a teleportációhoz.

Vagyis ahhoz, hogy egy adott dolgot eltüntessünk, majd a tér egy másik pontján "megjelentessünk".

A kínai kutatóknak most először sikerült a Földről az űrbe teleportálni ily módon egy részecskét. Ez egy óriási siker, melynek hatalmas jelentősége van.

Ez az eddigi legnagyobb távolság a teleportálás terén.

Korábban csak 100 kilométeres távolságra voltak nagy biztonsággal teleportálni részecskéket, most ezt a rekordot sikerült megdönteniük.

A mai napig nem tiszta ugyanakkor az, hogy egy élőlény vagy bonyolultabb tárgy esetében hogyan is menne végbe a jövőben a teleportáció.

A végcél ennek az elérése, és ha így haladnak a kínai kutatók, akkor állításuk szerint 1-2 évtizeden belül elérhetővé válhat a filmekből ismert teleportációs technológia is.

A kvantum teleportációnak azonban nem csak az a haszna lenne, hogy megszüntetné a tömegközlekedést, mivel többé nem lenne értelme megtenni a távolságokat, ha meg is lehetne kerülni.

A másik nagy jelentősége a kommunikációban rejlik. Ha ugyanis elérhetjük azt, hogy az információk is át tudjanak teleportálódni A pontból B pontba, több millió fényévvel arrébb, akkor valós időben kommunikálhatunk több millió fényévre lévő szondákkal, objektumokkal.

Egyúttal ezeket az ember alkotta tárgyakat is hihetetlen távolságokra juttathatjuk el, ezáltal az embert interplanetáris - több bolygón jelenlévő - fajjá avanzsálni.

Az űrbe való veszélyes kilövések, és landolások kora is véget érhetne, hiszen fel lehetne teleportálni az űrbe a különféle utánpótlásokat, vagy akár építőanyagokat, és eleve az űrben lehetne fölépíteni bázisokat, űrhajókat.

Nem csak a hétköznapjainkat érintő tömegközlekedésre lenne óriási hatással tehát, hanem az űrutazásnak is egy hatalmas löketet adhatna.

A tudósok ugyanakkor óvatosságra intenek, és azt mondják, erre még minimum 2 évtizedet kell várni, de az is előfordulhat, hogy ennél is tovább art egy tökéletes és biztonságos rendszer kifejlesztésére.

Mindemellett abban biztosak, hogy a jövőben egészen biztosan lehetségessé fog válni a teleportáció.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika teleportáció


Megtekintések száma: 148146





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet