Első típusú találkozás: azt állítja, hogy 1894-ben a Marson járt!

2023. szeptember 30., szombat




Egy médium megdöbbentő vallomása: káprázat vagy a nő tényleg óriási információk birtokában volt?

Vajon tényleg léteznek idegenek? Ha igen, akkor merrefelé tanyázhatnak? Nos, egyesek szerint a Marson nagyon jó eséllyel élhettek idegenek, vagy talán élnek még ma is.

1894-ben pedig egy Földön élő női médium sikeresen kapcsolatot is létesített a Marssal. Sőt, elmondása szerint ő maga járt a Vörös bolygón.

Mrs. Héléne Smith akkoriban egy nagyon híres és sikeres ember volt a témában.

Az egyik legjobb, és rengetegen azt beszélték róla, hogy tényleg képes volt felvenni a kapcsolatot a halottakkal, vagy látni a szellemeket.

Mr. Héléne egy napon előállt azonban egy olyan megdöbbentő sztorival, ami még tőle is hihetetlen volt: elmondta, hogy megtörtént az első kapcsolatfelvétel, melynek részese volt, ráadásul a Marson.

1984-ben állította először, hogy elutazott a Vörös bolygóra, különféle paranormális víziókon keresztül látva annak felszínét.

Elmondta, hogy idegen entitásokkal, lényekkel is találkozott eme utazása során, ami alatt ő maga egyfajta transz állapotban volt.

A leírása alapján a Marsról egészen más képet festett, mint napjainkban. Sokkal élettel telibb volt. A Marsi civilizációt olyan hosszasan tudta tanulmányozni ezeken a víziókon keresztül, hogy idővel megtanulta a marsiak nyelvét és azt, ahogyan írásban kommunikálnak.

Összesen 5 éven át látogatott el az űrbéli szomszédunka.

Persze nagyon sokan nem hittek neki, azonban ma már egyre inkább úgy tekintenek rá, mint az első emberre a világtörténelemben, aki első típusú találkozást élt át földönkívüliekkel.

Ami érdekes, hogy a mai Indiában fellelhető ősi struktúrákat írt le a megfigyelései során. Ez sokak szerint alátámaszthatja azt a korábbi paleoasztronautikai elméletet, miszerint Indiában hatalmas űrhajókkal, úgynevezett Vimana-val tudtak az ottani népek a két bolygó között utazni.

Ilyen Vimanak nyomaival tele vannak India egyes érintetlenebb részei, ahol sok ősi romváros van.

Ezek a szerkezetek feltehetően antigraviációs technológiával a levegőbe tudtak emelkedni mindenféle mozgó alkatrész vagy hajtómű nélkül.

A teória szerint ez azt is jelentheti, hogy 1894-ben volt még élet a Marson, és valamikor az 1900-as évek eleje után ürült ki a Mars, vagy kényszerültek ezek a lények a Mars talaja alá, ami miatt ma kopárnak és kihaltnak tűnik a szomszédságunk.

Volt tehát logika abban, amit a nő mondott, hozzátéve, hogy nem tudhatta ezeket az összefüggéseket akkoriban, ez pedig még jobban megerősítheti a története hitelességét.

Ugyanakkor Mr. Héléne végül Genovában halt meg, miután már nagyon erős hallucinációk gyötörték őt a hatvanas éveiben.

Soha nem sikerült sem megerősíteni, sem megcáfolni az általa leírt dolgokat…

OSZD MEG másokkal is! 

ufó ufók idegen mars idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 78221





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet