Eltávolítják Jézust és Szűz Máriát csak azért, hogy befogadóbb legyen egy intézmény!

2017. augusztus 28., hétfő




Úgy tűnik, a világ ha lassan is, de biztosan megérik arra, hogy egy tisztító tűz eméssze fel? Sokak szerint a Vatikánon belül érzékelhető szellemi hanyatlás már a világot is nagymértékben és egyre szélesebb körben sújtja.

Arról van ugyanis szó, hogy egyre inkább elvesznek az értékek a világban.

Ennek újabb látványos és sokakat felháborító példája A kaliforniai San Domenico School esete, melynek vezetői nemrég eldöntötték: eltávolítanak szobrokat és ikonokat azért, hogy jobban „befogadók” legyenek.

Mindez talán még nem is lenne furcsa.

Az azonban már azzá teszi az egészet, hogy ezen szobrok közül az egyik Jézus szobra a másik pedig Szűz Mária szobra.+

Ráadásul az iskola egy katolikus iskola, és most ünnepelte a fennállásának 167. évét.

Nagyon elgondolkodtató, sokak szerint felháborító, hogy ez megtörténhet egy katolikus iskolában. Az indokuk a vezetőknek pedig szinte megrökönyödésre méltó.

Állításuk szerint ugyanis attól tartanak, hogy Jézus és Szűz Mária szobra „elidegenítő” hatásúak.

Ez mindent elárul a mai nyugati világ liberális gondolatoktól fertőzött értékrendjéről. Sokak szerint az eset szintén azt jelzi, hogy közeleg a vég. 

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség végidők


Megtekintések száma: 49442





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet