​Eltűnt egy százhalombattai tanárnő: egymillió forintot ajánlott fel a kétségbeesett család

2020. szeptember 19., szombat




Hetek óta keresi családja a hatvanéves Kovács Mariettát, aki augusztus 30-án tűnt el nyomtalanul.

A százhalombattai asszony Miskolc-Görömbölyön járt vendégségben, de onnan egyszerűen elsétált, azóta nem hallottak felőle, nem találják.

Élettársa, István a Borsnak elmondta, párját korábban Alzheimer-kórral diagnosztizálták, ezért nagyon nehezen tud csak tájékozódni. 

A férfi rendőri segítséggel próbálta felkutatni a környéken Ritát eltűnésének napján, mindhiába. 

A családhoz eljuttatott információ alapján az asszony a közeli pincesoron kért útba igazítást egy nőtől, aki segített is neki, ám azóta nem tudni MAriettáról semmit.

A családja most egymillió forintot ajánlott fel annak, aki konkrét információval tud szolgálni az asszony hollétéről.

"Két kutató-mentő csapat keresi folyamatosan a környéken. 

De a volt tanítványai és kollégái is többször leutaztak a helyszínre.

Az egyik százhalombattai általános iskolában volt tornatanár, rengeteg gyermekkel megszerettette a testmozgást, nagyon sokan szerették. A betegsége miatt azonban januárban leszázalékolták" 

– magyarázta a lapnak élettársa, István.

A közepes testalkatú Marietta rózsaszín rövid ujjú felsőt, kék térdig érő nadrágot és strandpapucsot viselt eltűnésekor. Ha valaki látja, azonnal értesítse a rendőrséget!

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 1806





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet