Elveszett kozmonauták: titkos szovjet űrprogram során küldtek csapatokat a világűr távoli pontjaira?

2023. március 28., kedd




Sokan nem tudják, de léteznek olyan félhivatalos dokumentumok, amik azt bizonyítják, hogy a Szovjetunió virágzása során, az űrversenyt megelőzően valójában a ruszkik voltak azok, akik meghódították a világűrt.

Ők ugyanis a távoli kozmoszban juttattak el komplett csapatokat.

Méghozzá egy különleges misszió keretében kutattak új paradicsom után az emberiség számára.

Ezek az asztronauták eltűnt tudósokból álltak, és olyan űrhajósokból, akik korábban a hivatalos jelentések szerint balesetet szenvedtek.

Valójában azonban senki sem halt meg, és kedzetét vette egy titkos űrprogram...

Nem Neil Armstrong amerikai űrhajós lépett első emberként a Holdra, ugyanis megelőzte őt néhány szovjet asztronauta, akik később már nem tudtak visszatérni a Földre. A szovjet kormány inkább eltitkolta ezt a tényt, mert kudarcba fulladt a küldetés.

Ezt követően még magasabbra tették a lécet, és elhatározták, hogy a távoli világűrt is megcélozzák egy misszióval.

Léteznek olyan elméletek is, miszerint már a Holdra lépő amerikaiakat is megelőzhették, akik azért szakították meg az élő adást, mert rájöttek, hogy az oroszok már beelőzték őket, és ez nagyon nagy beégés lett volna.

Egyesek úgy vélik, hogy valahol az űr hatalmas sötétségében, jelenleg 9000 millió kilométerre a Naptól, az első emberi lény éppen eléri Naprendszerünk határait.

Az űrhajós teste, amely tökéletesen megőrződött mínusz 270 fokon megfagyva, és az apró űrhajó, amely több mint 50 évvel ezelőtt sodródott el a Földtől közel 30.000 kilométeres sebességgel.

Ez azt jelentené, hogy ő volt az első űrhajós, aki elveszett az űrben, elfeledve az emberiség "titkos" történetének azon kísérleteként, hogy meghódítsák a kozmoszt.

A dolgot annak idején nagyon is komolyan vették a szovjetek.

Sokak szerint azt remélték, hogy az egész emberiséget megváltoztató, messzemenő küldetést hajtanak végre.

Az általuk fellőtt, és talán még most is az űr végtelenjében keringő felfedező egységekre egy napon rátalálhat egy földönkívüli civilizáció.

Az oroszok ez irányú műveleteire számtalan dokumentum szolgál ma is bizonyítékul.

Ezek legtöbbje titkos űrprogramokat említ, kiképzéseket, és fellövéseket, noha a visszatérők számáról nem írnak, és a  célt a távoli kozmoszként jelölik meg.

OSZD MEG másokkal is!

kozmonauták titkos űrprogram szovjetek


Megtekintések száma: 83897





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet