Elveszett levél leplezi le Galilei legnagyobb átverését: semmi sem az volt, aminek látszott?!

2018. október 19., péntek




Az elmúlt évtizedek legnagyobb leleplezése! Végig hazudott?!

Egy régóta elveszettnek hitt levelet fedezett fel egy doktorandusz hallgató a londoni Királyi Társaság könyvtárában, amely nem kevesebb, mint négy évszázados rejtélyt oldhat meg.

Az eredeti, itáliai nyelven jegyzett dokumentum Galileo Galilei rendkívüli erőfeszítéseit mutatja be, amellyel próbálta úgymond lágyítani a katolikus egyház tanításait és a közvélekedést azzal kapcsolatban, hogy mégsem a nap kering a Föld körül.

Az 1613-ban írt levélben a híres csillagász, filozófus, fizikus és matematikus először szállt vitába azzal az elgondolással szemben, hogy a nap kering a Föld körül, és nem fordítva"

– írja a History.com most publikált cikke. – „Amikor azonban a levél egy másolatát továbbították a római inkvizícióhoz,

Galilei azzal magyarázta az abban foglaltakat, hogy az írását rosszul fordították, és megváltoztatták annak érdekében, hogy ellenségei eretnekséggel vádolhassák őt.

Az ellene felhozott vádakat azzal hárította el, hogy megmutatta az inkvizíció bíráinak a levél eredeti változatát."

Valójában azonban Galilei maga írta mindkét levelet, és amikor forróvá vált a talpa alatt a talaj, gyorsan „megváltoztatta az igazságot".

Az újonnan felfedezett dokumentum, a londoni Királyi Társaság könyvtárában most felbukkant levél is ezt bizonyítja.

A lengyel csillagász, Nikolausz Kopernikusz 1543-ban adott ki egy könyvet, és az Égi pályák körforgásairól (De Revolutionibus Orbium Coelestium) című tanulmányában kidolgozta a heliocentrikus világképet.

Azzal érvelt, hogy a Nap áll a világegyetem középpontjában, miközben a Föld és más bolygók keringenek körülötte.

Kopernikusz ennek az elméletnek a publikálásával forradalmasította az egész világképet, és megalapozta Galilei, Kepler és Newton felfedezéseit.

Bár állításait kortársai előszeretettel bélyegezték hipotézisnek, mégis egyszerű és logikus magyarázatot adott az olyan égi jelenségekre, mint a bolygók fényességének változása vagy a Hold fázisainak különbözősége.

Az egyház is csak évtizedekkel később kezdte támadni a benne leírt nézeteket, és csak 1616-ban, az első Galilei-per idején tette a tiltott könyvek listájára, de akkor mintegy másfél évszázadra.

Galilei állította, hogy megváltoztatták levelének tartalmát

Galilei teleszkópos kísérletei bizonyítékokat találtak arra, hogy a kopernikuszi modell tézisei helytállók. Épp emiatt írt 1613. december 21-én levelet az egyik barátjának, Benedetto Castellinak, az itáliai Pisa Egyetem matematikusának.

Levelében azt fejtegette, hogy a Biblia egyes bekezdései említést tesznek bizonyos csillagászati eseményekről, amelyeket azonban nem lehet szó szerint értelmezni.

Azt is megírta, hogy szerinte a kopernikuszi elmélet nem feltétlenül összeegyeztethetetlen a Bibliával. Az ellentmondásokkal teli levél egyik másolata a római inkvizíció markába került 1616-ban.

Röviddel ezután Galilei egy újabb levelet írt az egyik lelkész barátjának, amelyben arról panaszkodott, hogy „az inkvizícióhoz továbbított levelet megváltoztatták, hogy felerősítsék állításainak eretnekségét."

A természettudós arra is megkérte barátját, hogy továbbítsa a most küldött levelét a Vatikánnak.

A grafológusok megerősítették, hogy a dokumentumon Galileo aláírása szerepel.

A javítások alatt a szöveg pontosan ugyanaz, mint amit a természettudós az inkvizíció bírái számára küldött. Ez pedig azt sugallja, hogy Galilei megpróbálta újraszerkeszteni a szöveget, és egy tömörebb, kevésbé ellentmondásos változatot is írt.

A híres tudós például eredetileg úgy fogalmazott, hogy bizonyos bibliai részek „téves következtetéseket tartalmaznak, ha valaki szó szerint értelmezi őket".

Galilei ezután áthúzta a „téves" szót, és odaírta, hogy „nem pontosan tükrözi a valóságot".

Végül az egyház azt a döntést hozta, hogy a heliocentrikus világnézetet csak elméleti lehetőségként, egyfajta matematikai modellként lehet tanítani, másként nem.

Befolyásos barátainak köszönhetően halálbüntetés helyett házi őrizetre ítélték, miközben a per során kénytelen volt visszavonni a Föld mozgására vonatkozó tanait.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen biazrr töténelem


Megtekintések száma: 5314





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet