20 méter magas és 20 méter széles. Egy lezuhant ufó, vagy valami más?
Egy amatőr kutató Neville Thompson vette észre először azt a furcsa objektumot, ami egy korábban a NASA egyik a Mars körül keringő műholdjának segítségével készült.
Ezen a felszíni anomália rendkívül széles kiterjedésben van jelen, mintegy 20 méteres szélességben,. és a becslések szerint legalább ilyen maga is.
Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha egy domboldal lenne. Éppen ellenkezőleg.
Legalábbis akik megnézték, és jobban szemügyre véve kielemezték, arra jutottak, hogy ez egy összetett struktúra lehet. Valamiféle dóm, vagy egy földönkívüli szerkezet.
Jól látható, hogy a struktúra árnyékot is vet északi irányba, vagyis bármi is az, kiemelkedik a föld felszínéből.
A leginkább érdekes elmélet szerint ez egy Colosseumhoz hasonló komplexum, aminek a belsejében 4-5 (nem teljesen kivehető) földből kiálló szobor van emelve.
Ezek a szobrok ha jobban megnézzük, tisztán kivehetőek.
Ás ez nem minden, ugyanis ha alaposan megnézzük őket, valóban látszik, hogy ezek emberi, vagy humanoid szobrok.
Azonnal felmerült sokakban, hogy ez mi lehet. A NASA természetesen a szokott módon nem kommentálta az esetet.
Ők ugyanis nagyon nagy valószínűséggel már régen tudnak valamit, de azt nem kötik az átlagember orra alá.
Egy korábbi, már napvilágot látott CIA jelentés is említi, hogy komolyan vizsgálódtak abban a tekintetben, hogy a Marson fellelt felszíni formák,t tereptárgyak mesterségesek-e, így számtalan piramist kutattak fel, sőt, a híres Cydonia régióban is méréseket végeztek.
https://www.cia.gov/library/readingroom/docs/CIA-RDP96-00788R001900760001-9.pdf
Még 2017 januárjában tettek közzé 13 millió korábban titkosított dokumentumot, melyek nagy része a CIA-hoz köthető.
A CIA ezek között a dokumentumok között számos idegenekkel és ufókkal kapcsolatos dokumentumot kezelt és tárolt.
Egy 1984 május 22-in dátumozású dokumentum egy rendkívül bizarr dolgot ír le. A CIA a NASA segítségével kísérletet tett arra, hogy kiderítse, milyen is lehetett a Mars felszíne több millió évvel ezelőtt.
A dokumentum több érdekes dolgot említ ezen kívül, például azt, hogy a Marson rengeteg piramisra, és gúlára emlékeztető alakzat található, melyeket az akkori vizsgálatok szerint nem a szél vagy egyéb folyamatok formáltak.
Vagyis ezek alapján a most felfedezett Colosseum sem feltétlen a természet munkája, sőt, sokak szerint nem is lehetne az.
Ha valóban humanoid szobrok, akkor adódik a kérdés: ez az idegenek műve, és a saját képmásukra teremtettek emlékművet? Vagy valamiféle istenábrázolás lehetett?
Egy még elrugaszkodottabb teória szerint az sem lehetetlen, hogy mi magunk, pontosabban az előző emberiség alkothatta meg több millió évvel ezelőtt…
OSZD MEG másokkal is!