Emelkedni kezdett az Alpok? Ráadásul észrevehető mértékben!

2016. november 13., vasárnap




A globális felmelegedésnek köszönhetjük, hogy egy szokatlan, nem mindennapi jelenség keretében az Alpok hegyvonulatai elkezdtek nőni. Méghozzá olyan mértékben, hogy azt évente észre fogjuk majd venni!

A Föld egyes vidékei emelkedésnek indultak. Nem valami boszorkányságról van szó, valóban elkezdtek egyes vidékek hegyei és hegyvonulatai emelkedni.

Ezt főként a globális felmelegedés hatásinak köszönhetjük, amik már most megkezdték bolygónk arculatának teljes átformálását.

Nemcsak az Alpok, hanem Észak-Amerika és Skandinávia is folyamatosan emelkedik. Ennek oka a jégtakaró olvadása a legutóbbi jégkorszak glaciális maximumának, vagyis a sarki és kontinentális jégtakarók legnagyobb, 18 ezer évvel ezelőtti kiterjedésének ideje óta.

A földkéreg reakciója a gleccserek súlyának csökkenésére máig tart.

A földkéreg régi, tektonikailag stabil régiói esetében, a glaciális maximum végével a jég súlyának csökkenésére felfelé irányuló mozgással reagálnak.

Korábban úgy gondolták az Alpokról, hogy nincs, és nem is lesz nagy hatással rá a globális felmelegedés, azonban a kutatók rájöttek arra, hogy nagyot tévedtek.

Az üledék eróziójával magyarázták ezt, azonban a legújabb eredmények szerint az Alpok is elkezdett emelkedni. Méghozzá olyan mértékben, hogy az évről-évre egyre inkább észrevehető lesz.

Számítógépes modelleket hívtak segítségül, hogy előre meg tudják jósolni, hogy az Alpok körülbelül mennyit fog emelkedni az elkövetkező években, és arra jutottak, hogy körülbelül 12- milliméterről van szó.

Ez persze elsőre egészen elenyészőnek tűnhet, azonban a kutatók arra figyelmeztettek, hogy ez a folyamat drasztikusan gyorsulni fog az éghajlat változásával párhuzamosan.

A glaciális maximum idején 62 ezer gigatonnányi jég nehezedett az Alpokra, az üledék eltűnésével pedig csupán négyezer gigatonnával csökkent a súly.

Néhány éven belül az emelkedés mértéke akár a duplájára, vagy háromszorosára is nőhet majd. Minden azon múlik, mennyire nő meg a globális felmelegedés mértéke az elkövetkező időszakban.

globális felmelegedés érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 34758





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet