Energiabányászat folyhat a furcsán pislákoló csillag körül

2016. december 5., hétfő




Lehetséges, hogy energiabányászat folyik egy fejlett civilizáció által épített technológia segítségével a Tabby-csillag körül.

A KIC 8462852 kapcsán az elmúlt 2 évben figyeltek meg valami nagyon furcsát. A csak Tabby csillagként is emlegetett égitest időnként szintén veszített fényességéből, de a halványodások látszólag véletlenszerűen követték egymást, és a vártnál jóval nagyobb mértékűek is voltak.

Szokatlan fényjelenségek utalnak egy rejtett civilizációra

A mérési adatok szerint 22 százalékkal tűnt halványabbnak, mint előtte, ami óriási változást jelent, amit egyetlen természetes folyamattal sem lehet megmagyarázni.

Egy Jupiterhez hasonló méretű, csillaga előtt átvonuló óriásbolygó is csak kevesebb, mint 1 százalékkal halványítja el központi égitestje látszólagos fényét.

Volt egy elmélet, hogy talán valamiféle átvonuló meteorrajról lehetet szó, de ezt az elméletet is egyértelműen kizárták a kutatók, így jelenleg az idegen civilizáció által történő energiabányászat tűnik az egyetlen logikus magyarázatnak.

Dyson-gömb lehet

A legtöbb feltételezés szerint egy olyan mesterséges gömb lehet a tettes, mely egy igazi Dyson gömb.

A Dyson gömbök olyan teoretikusan létező nagy objektumok, melyek több ezer km-esek, és az űrben,a csillagok köré vannak megépítve, hogy így szívják el és hasznosítsák az adott csillag energiáját.

Az elmúlt időszakban több különböző műszerrel is megvizsgálták a csillagot, egyelőre azonban nem sikerült kielégítő magyarázatot találni annak viselkedésére. Egy Dyson gömb lenne a legkézenfekvőbb magyarázat, ami a fényjelenségekre is megoldásul szolgálna.

Energiabányászat a csillag körül

Ha valóban energiabányászat folyik a csillag körül, az mindent megmagyarázna. Egyrészt biztossá válna, hogy fejlett civilizáció élhet ott, ráadásul kiderülne, hogy ez a civilizáció olyan fejlett, hogy képes több ezer kilométeres struktúrákat építeni a világűrben.

Ez is azt feltételezné, hogy értelmes lényekről van szó, akik talán már a kapcsolatot is megpróbálhatták korábban felvenni velünk, csak mi nem vettük észre a jeleket.

Egy másik eshetőség szerint nem tudnak rólunk, mert nagy szerencse s kell ahhoz, hogy észrevegyenek más civilizációkat. Sőt, a Föld egy jelentéktelen porszem, és nehéz észrevenni, pláne megítélni, hogy van-e élet rajta. Ellenben egy csillag fényének megmagyarázhatatlan elhalványulásával.

Tabby csillagát 1890 és 1989 között különböző égboltfelmérési programok részeként összesen több mint 1200-szor fotózták le. Ezen időszak alatt 20%-kal vált halványabbá a fénye.

Elindult a Breakthrough Listen nevű, közel százmillió dollárba kerülő projekt, melynek keretében azt vizsgálják majd, hogy valóban idegenek élnek-e a csillag közekében, mint ahogyan azt a csillag fényváltozásaiból sejtik.

A projektet olyannyira komolyan gondolják, hogy közel 100 millió dolláros támogatást kaptak rá, ami nem kis pénz. Ez is azt jelzi, hogy a kutatók nagyon is lehetségesnek tartják azt, hogy egy másik civilizáció felfedezésének hajnalán lehetünk.

tudomány idegen idegenek idegen civilizációk csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 37121





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet