Nagyjából 2-3000-en lehetnek, és az életük minden mozzanata szorosan az óceánhoz kötődik – éppen ezért akkor kerültek először a nemzetközi érdeklődés középpontjába, amikor a 2004-es csendes-óceáni cunami elmosta a lakóhelyeik nagy részét.
Nagyjából ekkor derült fény a moken gyerekek különleges tulajdonságára is: meghökkentően élesen látnak víz alatt.
A ehhez hasonló szuperhős-képességek egyébként nem ritkák arrafelé, a szomszédban, a Fülöp-szigetek egyik bennszülött törzsének tagjai például egy génmutáció miatt simán kibírnak 10 percet is a víz alatt egy lélegzetvétellel.
Egyébként őket is tengeri nomádnak nevezik, de most vissza a thaiföldi vízicigányokhoz, és az ő speciális képességükhöz.
Valószínűleg mindenki kipróbálta már strandolás közben, hogy mi történik, ha kinyitja a szemét a víz alatt, és azt tapasztalta, hogy bármilyen tiszta is a víz, a víz alatti látvány nagyon homályos (többek között ezért találták ki az úszó- és búvárszemüvegeket).
Ennek egyszerű fizikai magyarázata van, csak a szemműködés alapmechanizmusát kell ismerni hozzá.
A látásunk a fénytörés elvén működik: jön a fény a nagyvilágból, nekiütközik a szemünknek, aminek a legkülső rétegén, a szaruhártyán megtörik, és így jut be a retinához. Itt a fényérzékeny sejtek érzékelik, és átalakítják az idegrendszer számára értelmezhető elektromos jelekké. Ezek a jelek bemennek az agyunkba, ami összerakja belőle a képet, amit a szemünk éppen lát.
A fénytörés optikai jelensége akkor következik be, ha a fény két eltérő sűrűségű anyag határához ér; itt aztán a sűrűségektől függ, hogy mennyire, milyen szögben törik meg a fény.
A szemünk úgy alakult ki, hogy a levegő és a szaruhártya sűrűség-különbségéből adódó fénytörés irányítsa pont a retinára a bejövő fényt. Ha azonban mindez nem a levegőben, hanem a víz és a szaruhártya határán történik, a fénytörés szöge más lesz, a retinára rossz helyre érkezik be, az pedig a bejövő zavaros információból csak homályos képet tud összerakni.
Két módon is egyengetjük ilyenkor a fény útját. Bónusz: nem igaz, hogy elromlik a szemünk, ha sokat hunyorítunk.
Vagyis a moken gyerekek valami olyan trükköt alkalmaznak, amivel ezt a hatást valahogy semlegesítik. Erre elvben kétféle megoldás is létezik, a pupilla méretének csökkentőse, és a szemlencse formájának megváltoztatása.
Utóbbit a köznyelv hunyorításnak nevezi, és mindannyian használjuk önkéntelenül is olykor, főleg az enyhe rövidlátók szemüveg helyett.
OSZD MEG másokkal is!