Érdemes lesz MA felnézni az égre: látványos sarki fények várhatók a napkitörés miatt!

2017. szeptember 9., szombat




Sokkal többen figyelhetik meg a ritka jelenséget, mint eddig bármikor. OSZD MEG másokkal is!

Mint ismeretes, szeptember 6-án a NASA két igen erős, koronakidobódással járó napkitörést érzékelt - az egyik az elmúlt évtized legnagyobb eseménye volt.

Óriási események várhatók a napokban az égen, aminek talán még mi is tanúi lehetünk, ha nagyon figyelünk.

Azok, akik Észak-Angliában élnek, egészen biztosan látni fognak sarki fényt. Ez a fajta jelenség nem szokott kiterjedni odáig, azonban a mostani napviharnak köszönhetően sokkal több területről lehet majd észlelni ezeket a csodálatos fényeket.

Akár hazánkból is lehet majd észlelni őket egyes szakemberek szerint!

Miről is van szó, mi idézte elő ezen fények észlelésének lehetőségét pontosan?

Csütörtökön, magyar idő szerint 12:15-kor, valamint 16:36-kor két újabb, enyhébb kitörés következett - számol be a NASA. Szeptember 4-e óta ezek voltak a negyedik, illetve ötödik jelentősebb napkitörések, melyek egyazon aktív régióból származtak.

Az utóbbi napok naptevékenysége miatt igen erős geomágneses vihar alakult ki a Földön. A vihar megzavarhatja a villamosenergia-hálózatok, az űreszközök, valamint a navigációs és kommunikációs rendszerek működését.

A csütörtöki első esemény M7,3, míg a második X1,3-as besorolást kapott. Utóbbi a legerősebb kitörések közé tartozik, igaz, így is közel fele olyan gyenge volt, mint a szerdai enyhébb, X2,2-es jelenség.

A NOAA sarki fényre vonatkozó előrejelzései alapján a Nap aktivitása a fényjelenségre is hatással lesz. 

A modellek szerint mind az északi, mind a déli fény látványosabbá válik a következő napokban, olyannyira, hogy szombaton a szokásoshoz képest jóval több helyről figyelhetik meg a jelenségeket.

Nagyon valószínű, hogy az európai északi országokból is látható lesz a sarki fény.

Bár elenyésző az esélye, de egyes hazai szakértők azt sem vetik el, hogy itt is látható lesz, hazánkból. Erre azonban kicsi az esély, mindennek ellenére érdemes lesz szombaton figyelni az eget, mert csodálatos égi jelenségnek lehetünk tanúi.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség


Megtekintések száma: 53800





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet