Észak-Koreának nem marad más választása, mint kilőni a rakétákat: hamarosan nukleáris holokauszttal kell szembenéznünk?

2017. október 21., szombat




Egyes elemzések szerint Kim Dzsongun diktatúrája 1 év alatt összeomolhat. A vezetés kétségbeesésében és elkeseredettségében pedig ki fogja lőni a pusztító rakétákat.

Észak-Korea egy éven belül össze fog omlani. Sokan elemzőként erre jutottak, és nem alaptalan, amit mondanak.

A gond csak az, hogy éppen ez a tény vezethet el minket egy esetleges harmadik világháborúhoz.

Ugyanis az elkeseredett észak-koreai vezetőség feltehetően nem lát majd más utat, és semmit sem veszthetnek alapon kilőheti majd a ballisztikus és atomrakétákat a végső összeomláskor.

Miről is van szó pontosan?

Annyira gyenge lábakon áll az észak-koreai gazdaság, hogy egy éven belül össze fog omlani az ENSZ szankcióinak súlya alatt - mondta egy magas rangú észak-koreai disszidens, aki tegnap először beszélt a nyilvánosság előtt.

Nem tudom, hogy Észak-Korea túlélhet-e még egy évet a szankciók alatt. Nagyon sok ember meg fog halni - mondta Ri Jonghó, volt észak-koreai vezető gazdasági szakember. 

A disszidens egy New York-i konferencián beszélt először, mióta elmenekült a dzsucseista rezsim elől családjával együtt.

Jonghó elmondta, hogy a szankciók teljesen elvágták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kereskedelmét és jelenleg nincs mit enniük a helyieknek.

A kormány most úgy próbálja kezelni a helyzetet, hogy több tízezer embert küld külföldre dolgozni. Hozzátette: egy átlagos észak-koreai háztartásban nincs áram, még a fővárosban is alig 3-4 órán át érhető el elektromosság.

A disszidens elárulta, hogy Kim Dzsongun dühös Hszi Csin-Ping kínai elnökre, amiért sosem volt vele hajlandó személyesen találkozni. Többször is trágár szavakkal illette a kínai vezetőt és magukat a kínaiakat is, valamint régóta készülnek arra, hogy Kína "elárulja" Észak-Koreát.

Sokan félnek most attól, hogyha ez valóban realizálódik a vezetésben is, akkor kilőhetik az összes fegyverüket, mivel gyakorlatilag nem lesz veszteni valójuk. Vagy megbukik a rezsim, és a gazdasági csődbe zuhan, vagy támadnak.

Persze azért nem ennyire egyszerű a képlet és sokak szerint ez a támadás sem biztos, hogy végbemegy, de Észak-Korea nagyon ellenséges Amerikával szemben és viszont. Aligha van esélye, hogy leülnek tárgyalni.

Így pedig csak tovább robogunk az elkerülhetetlen felé...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség bizarr politika harmadik világháború észak-korea


Megtekintések száma: 18273





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet