Európa önfeladása új fokozatra kapcsolt: a brit királyi testőrség katonái már turbánt is viselhetnek

2018. június 10., vasárnap




A hagyományok és az európai kultúra elkezdett porrá és hamuvá válni...

A brit királyság szombaton ünnepelte születésnapját. 

A királyi testőrség ebből adódóan vonult fel a birodalom zászlóival. Ilyenkor a katonák egyenruhát húznak, vörös kabátot és fekete kucsmát. Ez alól azonban kivétel volt Charanpreet Singh Lall 

– írja a The Guardian.

A 22 éves indiai felmenőkkel rendelkező katona fekete turbánt viselt az eseményen a hagyományos medveszőr kucsma helyett.

A fiatal férfi még Punjabiban született Indiában. 

A szülei akkor döntöttek úgy, hogy az Egyesült Királyságba költöznek, amikor ő még csecsemő volt. Charanpreet 2016 januárjában csatlakozott a testőrséghez. 

Az AP-nek nyilatkozva elmondta, hogy nagyon büszke, hogy ott lehetett és reméli sok emberre lesz befolyással:

Remélem, figyeltek az emberek, és megértették, amit láttak: a történelmi fordulat jelentőségét. 

Remélem, hogy ezután még több ember, olyanok mint én, nemcsak szikhek, hanem más vallások követő, felbátorodnak, és csatlakoznak a hadsereghez.”

Az eseményen több mint ezer katona vett részt. 

Meghan Markle, Harry herceg felesége először vett részt a ceremónián, mint a királyi család legfrissebb tagja. A pár 3 héttel ezelőtt házasodott össze.

Mi megértettük a történelmi fordulat jelentőségét: gyakorlatilag az európai önfeladás egy újabb mérföldkövéhez érkeztünk.

Vagy szerintetek normális az, ha ilyen sok-sok évszázados hagyományt veszünk semmibe mások miatt, akik ide vándorolnak,. majd betelepülve nem alkalmazkodnak a kultúránkhoz?

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség politika menekültek bevándorlás botrány felháborító


Megtekintések száma: 42450





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet