Európa utolsó törpéi: rejtett civilizáció nyomai bizonyíthatják az előző emberiség létét

2019. február 27., szerda




Sokan úgy vélik, hogy a törpék és rokonaik, a tündérek nem csupán a régmúlt korok mesemondóinak képzeletében élő, fantasztikus kreatúrák voltak, hanem valóban létező, hús-vér lények.

Természetesen a legtöbben, akik ezen a véleményen vannak, nem tulajdonítanak e lényeknek természetfeletti erőt és emberfeletti hatalmat, csupán egy kis termetű emberfajtáról beszélnek, amelyet fokozatosan egyre megközelíthetetlenebb helyekre szorított vissza a nagyok terjeszkedése.

Ilyen apró termetű népcsoportok még ma is léteznek Afrika, Ázsia és Dél-Amerika őserdőkkel borított, távoli vidékein.

A legismertebbek közülük talán a Közép-Afrikában élő pigmeus törzsek, az obongók, az ikki-tikkik, az akkák és a vambutik, akiknek a testmagassága felnőtt korban is csak 130-140 centiméter körül mozog.

Úgy látszik, ezekről az afrikai törpékről már az ókori görögöknek is tudomásuk lehetett, akik pügmaiosz néven emlegették őket (ebből ered a pigmeus elnevezés), és úgy vélték, hogy a Nílustól délre élnek.

Jacques Bergier szerint Európában 1138-ban láttak utoljára eleven törpét, amikor egy német kolostor pincéjében elfogtak egyet.

“Ez a törpe teljesen fekete volt, és semmilyen nyelven nem beszélt. Végül elengedték, hogy lássák, mit csinál: visszatért a pincébe, ahol találták, felemelt egy követ, és bebújt egy olyan alagútba, ahová senkinek sem sikerült utánamenni. Az alagutat kereszttel zárták le, és az ügy ennyiben maradt.”

Jacques Bergier, valószínűleg nem ismerte (vagy nem tartotta hihetőnek?) a XVII. században élt Beausoleil házaspár beszámolóját, mert ennek ismeretében minden bizonnyal néhány száz évvel későbbre helyezte volna az európai törpékkel való utolsó találkozás dátumát.

Jean de Chastelet, Beausoleil bárója és felesége a XVII. század legtanultabb, legtehetségesebb és legsikeresebb mineralógusai voltak. Bejárták egész Európát, és varázsvesszős kutatásaik révén nagy hírnevet szereztek maguknak. Csupán Franciaországban százötven bányát tártak fel, amelyek közül jó néhány még ma is működik.

1628-1629-ben II. Ferdinánd magyar király és osztrák császár megbízásából magyarországi bányavidékeken, köztük Selmecbánya környékén végeztek kutatásokat. Itt került sor a következő hihetetlen találkozásra:

“Selmecbányán, ötszáz ölnyi mélységben a föld alatt apró manókat láttunk. Három-négy öklömnyi, vén emberkék voltak ezek, teljesen bányászmódra öltözködve, kezükben lámpás és csákány. Aki nem szokta meg a bányák mélységeinek csodálatos tüneményeit, halálra rémült volna e kísérteties figurák láttán.”

A The Folklore of Orkney and Shetland című könyvben viszont azt olvashatjuk, hogy a Skócia északi partjainál lévő Orkney-szigeteken még a második világháború idején is lehetett törpékkel (vagy tündérekkel) találkozni.

A bedfordshirei Lutonból való Mr. W. E. Thorner a negyvenes évek első felében többször járt az Orkney-szigeteken. Egy viharos téli estén az egyik gyéren lakott szigeten haladt keresztül, amikor a Hoy szirtje nevű hely közelében megpillantott vagy egy tucatot azokból a törpe vademberekből, akiket arrafelé trow-nak neveznek.

A törpék csenevész testét a jeges szél ellenére alig fedte valami, bőrük fakósárga volt, hosszú, fekete hajuk a hátukat verte. Amikor Torner észrevette őket, éppen körtáncot jártak, ami köztudottan a tündérek, vagyis az apró nép kedvenc időtöltése.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 4436





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet