Sok elemző szerint a kereszténység Európában a végnapjait éli. Sohasem voltak még ilyen drasztikus keresztényellenes lépések a kontinensek. Már zajlik az európai iszlamizáció?
Egyre többen hallatják a hangjukat a kereszténység védelmében. Ugyanis nagyon úgy tűnik, mintha Európa vezetői az ellen dolgoznának, hogy a kereszténység megmaradhasson.
Ezzel azonban Európa több ezer éves múltja és kulturális identitása szűnhet meg.
Vagyis előkészül a terep egy valódi, fizikailag létrejövő kalifátusnak.
A keresztényüldözés már modern szinteken, a hétköznapjainkban zajlik, egyfajta csendes hadviselés a keresztények ellen.
A vállalatok felől érkezett az első támadás, akik egyes termékeikről levetették a keresztet, majd ezt követően szobrok, és egyéb jelképek estek ennek a nagy szolidaritásnak áldozatául.
Holott azt senki sem érti, miért nekünk – akik már több ezer éve itt élnek – kell alkalmazkodni az ide érkező jöttment és agresszív emberekhez…
Már annak idején Antall József is azt mondta, hogy csakis a keresztény Magyarországnak van jövője.
Ez vonatkozik Európára is. A keresztény Európa azonban eldobta a maga keresztjét, és lassan iszlamizálódni kezdett…
Ez pedig beláthatatlan hatásokkal fog járni 30-40 éven belül, mire felnő egy újabb generáció.
A jelek azt mutatják, hogy ha Európa elhagyja végképp a kereszténységet – sajnos éppen úton van afelé –, akkor nem lesz.
Ez van a mai Európában. Ennek a folyamatát látjuk, hogy sokszínűség legyen, és minél többfajta ember legyen, és az európai kontinens szűnjön meg. Ez bizonyos köröknek komoly elképzelése.
Lassan tehát minden keresztény eszme ki lesz toloncolva Európa szellemiségéből.
És ekkora lesz csak igazán nagy a baj: alapjaiban fogja megváltoztatni az itt élők életét, és nagyon hamar túlsúlyba kerül a muszlim lakosság feltörekvő generációja.
Attól kezdve pedig Európa meg fog szűnni abban a formájában, ahogyan több ezer éven át kitartott…
OSZD MEG másokkal is!