Évente 30 ezren kapják el, és súlyos szövődmény is kialakulhat: komoly veszélyre hívta fel egy magyar orvosnő a figyelmet!

2021. február 3., szerda




Megszólalt a Budai Oltóközpont oltóorvosa.

Egy olyan kórokozóról van szó, mely bár régóta jelen van az emberiség életében, sok-sok ember halálát okozta már a múltban. Egy időben pedig abszolút nem volt rá semmilyen orvosság.

Ma már fejlett ugyan az egészségügy, mégis, több tízezren betegednek meg évente hazánkban is.

Ezek közül pedig sok az olyan főként gyermek beteg, aki végül kórházi kezelésre is szorul miatta. Maga a betegség nagyon alattomos, könnyen el lehet kapni. testvérek egymás között pillanatok alatt képesek átadni.

A védettséggel nem rendelkező felnőttek pedig szintén el tudják kapni, ahol akár súlyos szövődmények is kialakulhatnak.

Idősebb életkorban gyakoribbak és súlyosabbak a kialakuló szövődmények. A betegség cseppfertőzéssel terjed elsősorban.

A kórokozó nagyion agyafúrt, mert akár évtizedekig is képes rejtőzködni a szervezetben, tüneteket nem okozva, de ezzel egyfajta gazdatestté alakítva az embert, így ez az egész olyan, mint egy járványügyi időzített bomba.

A szakemberek szerint a lappangási ideje 10-21 nap, de a bőrtünetek megjelenése előtt is fertőz már az érintett személy.

Az 1-4 mm nagyságú, piros udvarral körülvett, viszkető hólyagok először a fejen, majd a törzsön jelennek meg, majd a betegség előrehaladtával a végtagok is érintetté válnak.

A bárányhimlő alattomos betegség, mivel a hólyagokat a kisgyerekek és a felnőttek gyakran vakarjak, ebben pedig jelen van a vírus igen nagy mennyiségben. Láz, levertség is gyakori. A gyógyulás szövődménymentes esetekben két hétig tart.

Sok esetben azonban - minden 100. betegnél - komolyabb szövődmények alakulnak ki.

Sokan nem tudják, de akinek a szülés körül alakul ki a bárányhimlő felnőtt korban, az 30%-ban lehet halálos a születendő babára nézve.

Éppen ezért Dr. Béres Zsuzsanna szerint többek között azért is érdemes beadatni a védőoltást, mert ezzel emberéleteket lehet megmenteni, mivel a vírus évről-évre egyre nagyobb arányban tűnik fel hazánkban is.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség egészség megelőzés figyelmeztetés


Megtekintések száma: 111920





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet