​Évente kell majd oltani a covid-ellen, jelentette ki Jakab Ferenc, a 3. oltás mindenkire vonatkozik

2022. augusztus 2., kedd




Szerinte ez alapvető fontosságú és előbb utóbb mindenkire sor kerül.

Jakab Ferenc kutató és virológus nagyon fontos dolgokat jelentett be a covid oltásokkal kapcsolatban.

Szerinte noha nem kell majd 3-4 havonta oltakoznunk, de fontos lenne, ha a társadalom beadatná magának évente legalább egyszer az oltás,t szezonálisan.

Vagyis indokolt lenne évente egy emlékeztető oltás, augusztusban, a szezon felfutása előtt.

Szerinte ugyanis bele kell törődnünk, hogy a koronavírus velünk van, és időről időre kisebb-nagyobb járványokat okoz, de remélhetőleg a idővel a szezonális influenza szintjére szelídül.

A mostani esetszám növekedés kapcsán elmondta:

Nem kell már hullámokról beszélni. A vírus nem tűnik el, folyamatosan közöttünk van, itt is marad, és szezonálisan kisebb-nagyobb járványokat okoz. Erről lehet szó most is.

Nem hordunk maszkot, gyakorlatilag elengedtük az óvintézkedéseket, sokak vagy nem is adatták be a harmadik adag vakcinát, vagy már viszonylag régen kapták meg, közben pedig gyakran járunk tömegrendezvényekre.

Az omikronhoz hasonló vírus enyhébb fellángolása ilyenkor mondhatni törvényszerű, még ha nem is olyan erővel, mint télen.

Vagyis Jakab Ferenc ismét oda lyukad ki, hogy érdemes lenne oltakozni máég ősz előtt, mielőtt újra “felálénkül” a covid.

Továbbra is nagyon fontos hangsúlyozni: az oltásokat nemcsak a magunk, hanem a környezetünkben élők érdekében kell beadatni.

Soha nem tudhatjuk, éppen kire szórjuk a számunkra csupán kis kellemetlenséget okozó vírust a buszon, munkahelyen, bevásárlás közben.

Jakab Ferenc hivatalos álláspontja szerint a harmadik oltást MINDENKI vegye fel, ez alpavető fontosságú.

Aki korábban már felvette, az év elején mondjuk, annak pedig érdemes egy negyediket felvennie majd őszig.


Megtekintések száma: 29621





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet