A legendák szerint az ősi rúnákat Odin főistennek köszönhetik a skandinávok. Ám ezek a misztikus jelek nem csak kommunikálásra szolgáltak, hanem mágikus jelentéssel is bírtak.
Hétköznapi tárgyakba, ékszerekbe, fegyverekbe, kövekbe vésték őket azzal a céllal, hogy védelemre, szerencsére, egészségre tegyenek szert vagy éppen megátkozzanak másokat. Mutatunk is 6 ilyen nem mindennapi ősi rúna emléktárgyat.
Vimose fésű
Kr.e. 160-as évekre nyúlik vissza a Vimose fésű eredete, ami a világ legrégebbi ismert rúnaírását tartalmazza. A Futhark elder (azaz Idősebb Futhark a skandináv nyelvek ősének, az óészaki nyelvnek a leírására szolgált és 24 rúnából áll) írásában fogalmazott ó-norvég szerinti felirat rajta: Harja.
Szakértők szerint az agancsból készült fésű egy katonáé lehetett. Ugyanis a skandináv katonák két övvel voltak ellátva. Az erősebb, külső övben olyan tárgyakat tartottak, mint a kések, a tűzgyújtásra alkalmas eszközök, pénzes erszény és akár a fésű.
Rök rúnakő
Az 1940-es években fedezték fel a régészek fedezték Rök rúnakövet Svédországban, Östergötlandban. 800 rúnajel található rajta, de a kő üzenete régóta rejtély. A szakértők szerint a finom szemcsés gránitból faragott 2,5 méteres kő a 800-as évek végén készült.
70 évig a legtöbb kutató úgy vélte, hogy a Rök rúnakő szövevényes, hősies történeteket mesél el. De egy közelmúltbeli elemzés szerint rejtvények sorozata található meg a kövön és körbejárva kell olvasni a követ ahhoz, hogy az ember megfejthesse a titkát.
Vadstena Bracteate
1774-ben a kincsvadászok aranyérmét találtak Vadstenában, Svédországban. A Vadstena bracteate 500 körül készülhetett, a 24 betűs Futhark rúna ábécé legrégebbi és legteljesebb felsorolását tartalmazza.
Az írás első részét sohasem sikerült megfejteni, de a legtöbb szakértő úgy véli, hogy ez egy átok vagy varázslat. Szakértők összekapcsolják ikonográfiával, amely magában foglal egy négylábú állatot, egy férfi fejét és egy madár alakot, márpedig ezek megegyeznek Odinnal, a skandináv mitológia főistenével.
A Bracteate aranyból készült, korong alakú medál, amely a korai norvég kultúrára jellemző. A bracteátot amulettként viselték, ami jelentős spekulációt eredményezett a funkciójával kapcsolatban. A legtöbb ember azzal ért egyet, hogy védelmi funkciót látott el. De sajnos a Svéd Antikvitás Múzeumból 1938-ban ellopták és azóta sem került meg.
Az Odense-i rúna pálcika
Az ókori dániai halpiac feltárásánál a régészek találtak egy 800 éves rúnapálcikát. A 3,3 hüvelykes darabot egykor amulettként viselték. A kutatók megfejtették a 13. században származó kódolt üzenetet: “Tomme, az ő szolgája”.
Ez bizonyára a tulajdonos nevére utal, Tomme-re, és “szolgálóra”, hogy “Isten szolgája”. Amikor a botot feltárták, három darabban volt. A rúnákat nem csak tárgyakba és ékszerekbe volt szokás faragni, hanem fába és sziklába is.
A Leghatalmasabb amulettje
2016-ban dán régészek találtak egy arany amulettet, amelyen Odin képe van. Odin volt a háború és varázslás skandináv istene, Asgard királya, ami az istenek otthona. A rúnafelirat pedig azt jelenti: „A Leghatalmasabb” , ami Odin egyik beceneve. A Lolland-szigeten feltárt talizmán körülbelül 1,500 éves. 1902 óta csak két hasonló amulett fedeztek fel.
Ez a skandináv vallás egyik legkorábbi ismert ábrázolása. Az arany amulettet egyéb arany és ezüst darabok mellett fedezték fel, vagyis áldozatnak tűnik.
A feljegyzések szerint az 536-os év különösen kegyetlen év volt, alig volt napfény és hideg időszak volt. Ezeknek az áldozati tárgyaknak az volt a célja, hogy az isteneket megfizessék, hogy elkerüljék az éhínséget és a rossz termést.
Bjorketorp-i átkozott rúnakő
A világon a legmagasabb és legijesztőbb rúnaemlékmű. A Svédországban található Bjorketorp-i rúnakő mérete 13,8 láb, és meglehetősen baljós írás szerepel rajta. A hatodik és a hetedik század közötti Futhark elder szerinti írás kijelenti: „Előre látom a kárhozatot”.
A két feliratból ez a rövidebb. A hosszabb azt magyarázza, hogy ez a hatalom egy rúnája, és halállal, pusztulással fenyeget mindenkit, aki megtöri a követ. A Bjorketorp-i követ egy mester kőfaragó faragta, aki Stentoftenben, Gummarpban és Istabyban is dolgozott.
Ez azért érdekes, mer 1823-ban felfedezték a Stenfoten-i rúnakövet, amin hasonló átok szerepel, akárcsak egy Istaby emlékműven Hariwulfar emlékére.
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: Rejtélyekszigete.com