Ez a bárhová felszerelhető eszköz rengeteg ingyen áramot termelhet neked, akár már holnap!

2017. július 30., vasárnap




Elérhető technológia, hazánk mégsem támogatja az ilyenek fejlesztését és elterjedését, talán nem véletlenül.

A Go Green Energy vállalata a jövőben gondolkodik, és csakis megújuló energiaforrásokat használó új technológiákban. És ami azt illeti, bizonyos értelemben előrébb járnak ebben, mint bárki más, mert már most is vannak olyan kész technológiáik, melyeket konkrét általuk tervezett és árusított termékek használnak.

Az egyik ez a speciális szerkezet, mely nullára is csökkentheti a rezsiköltségedet, már ami a villanyszámlát illeti.

Ráadásul ezt akár már holnap is megrendelheted, és használhatod. Amerikában, és a világ más helyein egyre inkább terjedőben van ez az eszköz, vagy az ehhez kísértetiesen hasonló, ugyanazon működési elven alapuló szélturbinák.

A Micro Wind ugyanis a szél által nyer energiát, majd azt elektromos árammá alakítja, melyet generátorba, vagy egyéb tárolókba lehet vezetni.

Azok szerint, akik már kipróbálták hosszú távon, azt mondták róla, hogy a jövőben biztosan ilyen lesz minden otthon tetején, de még a nagy irodaházakon is, mivel nem foglal sok helyet, és a sok kicsi sokra megy elvét követve néhány tucat ilyen akár egy egész irodaház áramellátását is fedezheti.

A termék eső prototípusát valamikor 2014-ben gyártották le, azóta folyamatosan tökéletesítenek rajta.

Hogy mikor jelenik meg hazánkban? Ez a nagy kérdés, de azt gyanítjuk, hogy egyelőre nem valószínű, hogy viszont fogjuk látni, mivel Magyarország mindig is nehezen vette át az efféle technológiai újításokat. Kicsit, mintha szeretnénk a kőkorban élni, és minden újat, zöldet kizárni az életünkből.

Vagy talán az lehet a baj, hogy a nagy energetikai cégek a markukban tartják kis hazánkat? OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika zöldenergia


Megtekintések száma: 92549





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet