Ez a fotó csupán véletlen, vagy tényleg igazolja az illuminátusok létezését?

2017. április 5., szerda




Jól nézd meg, megmondjuk miért.

Egy rejtélyes, szem alakú, és kinézetű objektum tűnt fel az égen Cseljabinszk városa felett az éjszaka.

Sokak szerint csak valamiféle fényszennyezési illúzió az egész, amit a felhőkre vetődő fény-árnyékhatás vált ki, míg mások szerint ez az egész nem lehet véletlen, és valójában az illuminátusok egyik fő jelképének számító mindent látó szem rajzolódik ki az égen.

Ez a város egyébként korábban már bekerült a köztudatban azzal, hogy 2013-ban hatalmas meteorzápor ijesztette meg a lakókat, és tett kárt több száz épületben. Erről korábban itt írtunk.

A most az égen látott szemmel kapcsolatban mindenki pletykál, hogy miért jelenhetett meg, és hogy mi lehet.

Akadnak olyan összeesküvés elmélet hívők, akik szerint a szem ékes bizonyítéka az illuminátusok létének. Ez az a világot a háttérből irányító titkos társaság, mely háborúkat szított, gazdasági válságokat okozott, ha úgy hozta érdeke.

Ők irányítják az emberiséget, és egy titkos, szűk körű elitből áll az egész.

Persze nem tudni, hogy ez valóban így van-e, de ha igen, akkor az illuminátusok titkos jelet adtak, és ezért látható a szem az égen.

De az is lehet, hogy ez az egész valójában csak annyi, mint amennyi látszik belőle: egy egyszerű illúzió?

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség összeesküvés


Megtekintések száma: 268508





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet