Ez a lengyel orvos 100%-os hatásfokú rákterápiát fejlesztett ki: üldözni kezdte a gyógyszeripar!

2017. június 21., szerda




A gyógyszerlobbi és az onkológia iparának egyik legdurvább botránya.

Hisszük vagy sem, a rákról a modern tudomány alig akar tudomást venni, és okait, eredetét, keletkezését a mai napig nem tisztázta.

Azóta 60 év telt el, de az eljárások ugyanazok. Barbarisztikus műtéti eljárások, tömény mérgek testbe fecskendezése kemoterápiákon keresztül, vagy idegrendszeri károsodást, szövetelhalást okozó sugarazás.

Mindezt azért, mert a gyógyszeripar és az onkológia iparágának építménye fél attól, hogy a természetes alternatívák lerombolják.

A modern éra egyik leghíresebb rákgyógyszer elnyomásának története Dr. Stainslaw Burzynski nevéhez fűződik. Ő volt az a lengyel orvos, aki a 60-as években rájött arra, hogyan kell meggyógyítani a rákot.

Ráadásul az általa kifejlesztett terápia képes volt a reménytelen, végstádiumban szenvedő betegeket is megmenteni, és a legkisebb gyógyulási eséllyel kecsegtető agydaganatokat teljes mértékben gyógyítani.

Minderre a gyógyszeriparnak egyértelmű válasza volt: tűzzel és vassal, törvényekkel és piszkos módszerekkel próbálta üldözni, majd ellehetetleníteni a bátor orvost.

Dr. Burzynski buokémikus orvosként kezdte pályafutását. Egyik munkája során érdekes dologra figyelt fel, mely később nem csak az ő életét változtatta meg, hanem minden betege életét.

Észrevette, hogy a rákos betegek vizeletében bizonyos peptidek száma jóval kevesebb, mint az egészséges emberekében.

Rengeteg esetet megvizsgált, és olyan esetet is talált, ahol súlyos, daganatos megbetegedésben szenvedő betegeknél teljesen hiányoztak ezek a peptidek a vizeletből.

A felismerés alapján jött rá, a peptidek segítségével a rákos sejtek átprogramozhatóak és ezzel elpusztíthatóak lehetnek. Burzynski ezután a döbbenetes felismerés után, emigrált hazájából és az Egyesült Államokban folytatta munkáját, mert tudta, hogy csaj ott - ahol a pók fészkel - tehet valamit az ügy érdekében, hogy az egészségügyben paradigmaváltás történjen.

Hihetetlen módon már a két legelső rákbetegét sikerrel tudta meggyógyítani, 1976-ban. Erről orvosi dokumentumok maradtak fenn, így bizonyíthatóan a doktor speciális kezelése járult hozzá ahhoz, hogy az agytumorok teljesen felszívódtak a betegekben.

Harmadik betege, egy hólyagrákos férfi, aki eleve elutasította a kemo- és sugárterápiát, szintén felépült a betegségből. Ő 65 éves korában, szívrohamban halt meg, és mindvégig kitartott amellett, hogy Dr. Burzynski gyógyította meg, és ezt korábbi orvosai is döbbenten megerősítették a leletei alapján.

Ekkor figyelt fel először az AMA és az Amerikai gyógyszeripar arra, hogy milyen tevékenységet végez Dr. Burzynski, és a 80-as és a 90-es években az amerikai Gyógyszerészeti Hivatal pereket akasztott az orvos nyakába.

Mivel azonban mások semmi kivetnivalót nem találtak az eljárásában, sőt, igazoltan hatékonynak találták, minden esetben felmentették.

Ennek ellenére évtizedeken át folyamatosan támadták, és nekimentek, próbálták ellehetetleníteni az orvost. A mai napig rengetegen állnak ki mellette, és nagyon sokan gyűlölik őt azért, amiért támadást indított az onkológia hazug kezelései és eljárásai ellen.

Burzynski tevékenysége ugyanis rávilágított a nyilvánosság előtt arra, hogy napjaink rákkezelési eljárásai kukába valók.

Burzynski terápiája nem toxikus a szervezet számára, nem öli az egészséges sejteket, tulajdonképpen sokkal finomabban közelít a betegekhez, mint a hagyományos kemo és a sugarazás.

Az orvos bár voltak nehézségei, mindeddig szinte minden pert megnyert a gyógyszerlobbi és az onkológia halálgyárával szemben.

Azonban az orvos terápiája sajnálatos módon - szintén a gyógyszerlobbi eredményeképpen - nem érhető el mindenki számára.

Az amerikai Gyógyszerészeti Hivatal csak olyan gyermekek számára engedélyezte a Burzynski-terápiát, akik korábban már részt vettek hagyományos onkológiai kezelésen, azaz gyakorlatilag szétsugarazták, kemózták őket.

Sokak szerint ez azrét van, hogy rontsák a doktor statisztikáit, gyógyulási rátáit, mivel így nagyon rossz állapotban, a kemoterápiától megmérgezve, sugárterápiától szétégetett szövetekkel érkeznek hozzá a megmentendő páciensek.

Burzynski terápiáját annak ellenére nem "kanonizálták", hogy a hatóság engedélyével végzett egyik klinikai tesztje során 29 végső stádiumos betegből 13 teljesen felépült, nyolc pedig javulást mutatott.

Napjainkban is él, és praktizál az orvos, azonban mint fentebb írtuk, csak korlátozottan gyógyíthat betegeket, csakis azokat, akiket a halálsorra küldenének más egyéb esetben.

2016-ban indítottak egy újabb pert ellene, ahol meg akarták vonni a praktizálási jogát, hogy soha többé ne foglalkozhasson rákos betegekkel. Szerencsére ezt a pert is szintén megnyerte a gyógyszeripar ellen.

Burzynksi rákgyógyító terápiája azóta is létezik. És azóta is rengeteg embert gyógyít ki, ám erről a közvélemény nem beszél, köszönhetően a gyógyszeripar dollármilliárdos nyomásának.

OSZD MEG másokkal is!

egészség rákkutatás rákgyógyszer alternatív gyógyászat gyógyszerlobbi gyógyszeripar gyógyszermaffia


Megtekintések száma: 226695





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet