Ez a nő azt állítja, hogy 10 idegen humanoid anyja!

2017. november 6., hétfő




Bridget Nielsen megdöbbentő sztorija, melyet állítása szerint igazolni is tud. Intergalaktikus nagykövet, aki 10 idegen hibridnek adott életet?

Egy nő, Bridget Nielsen azt állítja magáról, hogy egy intergalaktikus nagykövet, és egyben 10 idegen hibrid anyja.

Az elképesztő állításról rengeteg hír jelent meg az utóbbi időben különféle oldalakon, és rengeteget foglalkozott vele a média. Ugyanis amit állít, meglehetősen szokatlan, még finoman fogalmazva is elképesztő.

Sőt, sokkoló kijelentését csak tetézte azzal, amikor arról kezdett el beszélni, hogyan is zajlik a Földön a módszeres hibridizáció.

Bridget már a kezdetektől fogva tisztában volt a küldetésével. Elmondta, hogy a Földön az emberek közé folyamatosan házasodnak be idegen lények, méghozzá kis szürkék, akik valójában annyira nem is alacsonyak, mint azt Roswell óta sejteni véljük.

Folyamatos, és módszeres hibridizáció zajlik, azaz az idegenek egyre nagyobb hibrid populációt építgetnek a Földünkön.

Erre azért van szükség, mert alapvetően nagyon kevesen vannak, és valahogyan fönn kell tartani a fajukat, és ezekkel a hibridekkel tudják biztosítani részben a genetikai kódjuk egy részének tovább öröklődését.

Bridget szerint a szürkék elmondták neki, miért vannak ennyien, és hogy mi történt eredetileg velük. Annak idején, sok ezer évvel ezelőtt a szülőbolygójukat GMO termékek pusztították el, ezért az egy idő után lakhatatlanná vált, és megtizedelte őket generációról generációra, tönkretéve a genetikai állományukat.

Ekkor keltek útra a csillagközi térbe, hogy új otthonra leljenek, vagy találjanak egy toleráns, befogadó bolygót.

A GMO termékek ugyanis olyan hatással voltak rájuk, hogy ne voltak többé képesek szaporodni, és megszületett egy terméketlen nemzedék. Ezért volt szükségük az emberekre, akikkel együtt hibrideket hozhattak létre.

Bridget azt is bevallotta, hogy neki személy szerint 10 hibrid gyermeke van itt a Földön, ám kilétüket nem fedte föl.

A nő azt is elárulta, hogy a hibridizációs program már évezredek óta zajlik, és alapvetően nem akarják elfoglalni a Földet, hanem csak fenntartani a saját fajukat.

Különleges képességek birtokában van, és gyakran képes médiumi dolgokra is, látja a jövőt, és egyes emberek gondolatait, ha kellően ráhangolódik valakire.

Állításait azt mondja, alá tudja majd támasztani a jövőben, amikor itt a Földön is ki fog derülni az, hogy a GMO termékek elpusztíthatják az emberiséget.

Természetesen a hölgy sztoriját nagyon sokan kétségbe vonják, és sokak szerint csak a médiaszereplés élteti, mások azonban hisznek neki, és várják, hogy valami egyértelműen igazolja az által elmondott hibridizációs elméletet.

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen ufó ufók idegen idegenek összeesküvés bizarr földöníkvüliek


Megtekintések száma: 165498





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet