Ez a totemoszlop háromszor olyan régi, mint az egyiptomi piramisok: egy emberiség előtti civilizáció bizonyítéka lehet!

2021. augusztus 26., csütörtök




Régészek és történészek egy része állítja, hogy ellentmond az emberi múltnak. Legalábbis annak, amit tanítanak nekünk...

Az emberi múlt sokkal sötéttebb és szövevényesebb, mint gondolnánk. Annál is inkább, mert léteznek olyan régészeti leletek, amik ellent mondanak minda tudománynak, mind az áltlaunk ismert idővonalnak.

Ezzel pedig az a gond, hogyha ez így van, akkor voltaképpen hazudtak nekünk, amit még ma sem ismernek el...

Létezik egy szobor, mely minden idők valaha készített legrégebbi monumentális alkotása. Egy emberi arcot formál, és különböző, ma sem ismert jelek találhatóak rajta. Kik készíthették, és miért? Talán egy 3 dimenziós üzenet?

A szobrot 1894 januárjában fedezték fel egy Kirovgrad közelében lévő tőzeglápban. Korukat többször próbálták meghatározni akkoriban, de minden hitelt érdemlően csak

1997-ben, szénizotópos kormeghatározással állapították meg, hogy nagyjából 9500 éves lehet, nemrégiben egy újabb vizsgálat még ennél is régebbire datálta, 11.000 évesre, így ezzel ez az eddigi legidősebb fából készült szobor az emberiség történetében.

Fontos tény, hogy ez a totemoszlop szobor sokkal régebbi így tehát, mint az egyiptomi piramisok.

Ebbe pedig még belegondolni is félelmetes...

A Shigir bálvány érdekessége, hogy a fejek különböző szemszögekből nézve más-más alakúak. Sokak szerint ez egyfajta kódolt 3 dimenziós üzenet lehet.

Mihail Zhilin, régészprofesszor szerint a szobor eredetileg jóval magasabb lehetett, mint amilyennek most ismerjük, azonban nem kerültek elő további darabjai.

Vlagyimir Tolmacsev, orosz kutató készített pár skiccet a szobor feltételezett korábbi állapotáról. Hogy pontosan kik készíthették, az nagy talány. Korával a Shigir idol kétszer olyan idős, mint a gízai piramisok.

Félelmetes ebbe belegondolni, megint csak ide lyukadunk ki, ugyanis minden emberi civilizációs szerveződést megelőz a szobor kora, vagyis elméletben lehet, hogy nem is építhették volna emberek.

De akkor mégis, kiknek vagy miknek a keze munkája?

Egyes teóriák szerint létezhetett egy az első emberi civilizációkat megelőző civilizáció. Egy amolyan ősi civilizáció, melyből minden eredt.

Mások szerint ez egy emberi előtti, mondhatni előző emberiség lehetett, míg mások kozmikus lények mementójának gondolják a faszobrot.

Az emberi múlt tehát sokkal mélyebb és rejtélyesebb, mint a nyúl ürege Aliz csodaországában. A kérdés már csak az, hogy az emberiség és a tudomány milyen mélyre mer lemerészkedni...

OSZD MEG másokkal is!

rejtély érdekes rejtélyek érdekesség elveszett civilizációk előző emberiség


Megtekintések száma: 89703





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet