Ez fogja megtizedelni Európa és a bolygó lakosságát az évszázad végéig!

2017. augusztus 8., kedd




Új veszélyforrás lebeg halálos lidércként az emberiség felett. Ráadásul riasztó, hogy alig tehetünk ellene valamit.

Hamarosan egytized emberrel kevesebb ember lesz a Földön, és ehhez csupán néhány évtizedet kell várni. Egy olyan újfajta veszélyforrás lebeg halálos lidércként az emberiség feje felett, mely minden harmadik európait érinteni fog, és legalább ennyi embert világszerte.

Arról van szó, hogy ez a tényező úgy lesz képes elbánni velünk, hogy mi gyakorlatilag semmit sem fogunk tudni tenni ellene.

Az időjárási katasztrófákban elhunytak számra ugyanis 2100-ra meg ötvenszereződik(!).

Mindez persze csak akkor következik be, ha a klímaváltozás hatásait nem fogjuk tudni megfékezni. Márpedig a jelen helyzet úgy áll, hogy erre legoptimistább becslések szerint is évekre van szükség, de ha a vészjósló forgatókönyvvel számolunk, akkor mire bármit is elérnénk már meg fog történni a baj.

Az időjárásunk ugyanis hihetetlen mértékben változik, sokkal gyorsabban, mint azt bármely korábbi modell mutatta.

A napokban megjelent egy tanulmány, mely arra mutatott rá, hogy a klímaváltozás egyre gyorsabban növekvő terhet tesz a társadalmakra, és 3 európaiból kettőt érinteni is fog.

A kutatók szerint a hőhullámok lesznek a leghalálosabbak, ezek okozhatják ugyanis az időjárás hatásaihoz köthető halálesetek 99 százalékát. Évente több mint 150 ezren veszíthetik életüket csak emiatt az évszázad végén.

Dél-Európában mindenkit érinteni fog a probléma, de Közép-Európában is.

Kevesen tudják, és sokan nem is hiszik el, de bizonyított a tény, miszerint idővel a Kárpát-medence is el fog sivatagosodni. Vagyis hazánk is egy óriási kataklizmával és élhetetlen környezettel fog majd szembenézni az évszázad végére.

Az 1981-2010 között mért éves átlag háromezerről a 2071-2100 közötti időszakban átlagosan éves 152 ezerre emelkedhet az időjárással összeköthető halálesetek száma.

Az elmúlt évtizedekben senki sem gondolta volna, hogy az üvegházhatás miatt felszabaduló gázok, és időjárási anomáliák egycsapásra valósággá válnak, és mindaz, amivel riogattak minket, a hétköznapjainkban is megfigyelhető lesz.

Sokak szerint már most is késő lépni, és inkább a várható katasztrófákra kellene felkészülnünk. Mások viszont úgy gondolják, hogy az emberiségnek még van néhány éve, hogy visszacsinálja azt, amit elrontott, megmentve ezzel önmagát és a bolygót.

OSZD MEG másokkal is!

globális felmelegedés tudomány kataklizma klímaváltozás


Megtekintések száma: 99475





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet