EZ lehet az örök élet széruma? Egy orosz tudós azt állítja, hogy megtalálta, amit a tudomány régóta keres!

2017. december 12., kedd




Egy orosz tudós állítólag megtalálta az örök élet szérumát, sőt mi több, be is adta magának.

Orosz kutatók olyan több millió éves baktériumra bukkantak Szibériában, ami mindent megváltoztathat: a kutatást vezető Dr. Anatoli Brouchokov szerint a Bacillus F-fel egyenesen az örök élet szérumát sikerült megtalálniuk.

A 3,5 millió éves baktériumtörzset egy 2009-es expedíció során találta meg a Moszkvai Állami Egyetem kutatócsoportja a szibériai permafrostban, vagyis azon a területen, ahol a hőmérséklet olyan alacsony, hogy a talaj soha nem olvad fel. 

A kutatókat elsősorban az érdekelte, hogyan lehetett képes a baktérium életben maradni több millió éven keresztül, így a DNS visszafejtése után megindulhattak a kísérletek.

A kutatók kezdetben emberi vörösvérsejteken és egereken kísérleteztek pozitív eredménnyel, utóbbiaknál például arra lettek figyelmesek, hogy a koruk miatt már nemzőképtelen egerek visszanyerték a nemzőképességüket.

Miután Brouchokov megbizonyosodott a szer hatékonyságáról, úgy döntött, hogy itt az ideje emberi kísérleti alanyon is kipróbálni a szérumot, és a választása saját magára esett.

Az örök élet kulcsa személyesen

Ami ezután történt, az különösen érdekes: a tudós állítása szerint egészségesebb és sokkal energikusabb lett, mint valaha.

“Többet tudok dolgozni, és az elmúlt két évben még egy megfázást sem kaptam el soha.”

– mondta Brouchokov, aki azzal azért tisztában van, hogy ez így tudományos felfedezésnek még elég soványka.

“Természetesen egy ilyen kísérletet klinikai körülmények között is le kell folytatni az ehhez szükséges felszereléssel és statisztikákkal, utána tudunk majd biztosat mondani a hatásokról” – mutatott rá a munka előttük álló részére a kutató, aki az eddigi eredményeiket röviden így foglalta össze:

“Még nem értjük a működését, de látjuk a hatását.”

Bár egy ilyen szenzációs felfedezés kapcsán az emberből akaratlanul is előbújik a szkeptikus, csak sok sikert tudunk nekik kívánni a további (remélhetőleg eredményes) munkához.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen egészség orvostudomány örök élet


Megtekintések száma: 55637





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet