Ez lehetett a gízai nagy piramis több ezer éves védelmi mechanizmusának a titka: megfejtett múltbéli szupertechnológia!

2019. március 26., kedd




Egykoron egy rendkívüli titkot őrizhetett.

A legtöbb írásos, és faragott, vagy egyéb ábrázolt nyoma az Anunnakik jelenlétének a Földön a sumer kultúrában maradt fenn.

Tudta, hogy Egyiptom egyik legrégebbi és egyben legnagyobb piramisa olyan titoknak adott otthont egykoron, mely, ha ma kiderülne, nagy hatással lenne a világra, és az emberek felfogására?

Ennek fényében talán nem meglepő, hogy egy olyan különleges ősi védelmi rendszer kapott helyet a piramis belsejében, melyet sokáig nem tudtak megfejteni.

Sőt évtizedeken át csak sejteni lehetett a létét, de nem tudták bizonyítani.

Még ma sem teljesen tiszta, hogy mekkora, és milyen elemekből áll, de egy részére sikerült fényt deríteni, és felfedezni. A Királynő kamrájában például van egy 20x20 centiméteres szellőzőakna. Amikor először felfedezték, egy aprócska robotot küldtek be távirányítással, hogy megnézzék, mi van az aknában.

Ennek a különös aknának a célja, és pontos funkciója a mai napig ismeretlen, és csak találgatások vannak róla, mire kellhetett.

Arról nem beszélve, hogy a hőkamerás vizsgálatok miért mutatták azt, hogy a piramis egyik oldalán létezhet egy befalazott járat...

Rengeteg kutatás folyt az ügyben éveken át, mire sejthetővé vált, hogy a király kamrájába vezető folyosó, és a nagy galéria valójában azért lehettek létrehozva, mert egy ősi, több ezer éves gépezetnek voltak a részei, pontosabban a gépezet itt kapott helyet.

Persze ez a gépezet a tudósok és régészek szerint primitív volt, legalábbis a mai szemmel, de akkoriban a korát megelőző mechanika lehetett.

A régészek ezt a védelmi szerkezetet rekonstruálták, mely alapján kiderült - legalábbis sejthető - hogy mi volt a valódi feladata egykoron.

Elméletileg arra lett létrehozva, hogy lezárja a felső kamrákhoz vezető bejáratokat. Bár igen egyszerűnek látszik, mégis hatalmas tudás kellett ahhoz, hogy megtervezzék és megfelelően kivitelezzék a szerkezetet.

Ez az ősi védelmi rendszer még egy védelmi lépcsőből állt. Az első lépcső közben négy hatalmas kőlap leereszkedett, a falba vájt nyílásokon át. Ebből a kutatások szerint 4 darab is volt, legalábbis a tervek szerint.

Ugyanis nem találták meg magukat a kőlapokat, csak egyet, így vagy el sem készült a másik három, vagy idő közben eltűntek a történelem folyamán.

A rendszer második lépcsőfoka a nagy galériának nevezett hosszú, felfelé vezető járatban volt. Itt hatalmas kőkockák csúsztak le egészen a járat bejáratáig, elzárva azt a nem kívánt betolakodók elől.

826 környékén arabok érkeztek meg, el is kezdték feltárni és megbontani a piramist, de az egyik kőlap ennek következtében lezuhant. Óriási zaj keletkezett, melyről akkoriban sok munkás beszámolt.

A piramis belsejében található ősi gépezet tehát mindvégig hiányos lehetett, valószínűleg sohasem készült el.

Ugyanakkor akadnak olyan vélekedések is, miszerint teljes volt, de az idők során "szétszedték", és eltávolították az elemeinek egy részét ismeretlen okokból.

Hogy mit rejthetett a piramis, hogy ennyire nagyon védték a belső részét? Ez rengeteg misét megérne. Egyesek szerint magát az uralkodót, mások szerint akkoriban mérhetetlen nagy egyiptomi kincset rejtettek el a piramis belsejében.

Megint mások szerint valamiféle titkos ősi csúcstechnológiát őrizhettek itt, amit aztán tovább bújtattak egy ismeretlen helyre, ekkor semmisítették meg a védelmi rendszer nagy részét is.

OSZD MEG másokkal is!

rejtélyek piramisok


Megtekintések száma: 37170





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet