Ez törölhette el a Marson az életet?

2017. március 31., péntek




Régóta kérdéses, mi okozhatta az egykoron életteli teli Mars pusztulását. Most úgy tűnik, kirajzolódni látszanak egy hátborzongató dolog körvonalai.

Régóta tudjuk, hogy a Marson évmilliókkal ezelőtt élet volt, méghozzá nem is akármilyen. A kutatók ugyanis a marsi sziklákban már nem egy alkalommal találtak mikroorganizmusoktól származó fosszíliákat.

Azonban ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen se szeri se szám azoknak a marsi képeknek, rover készítette felvételeknek, melyeken ősi, összetettebb fosszíliák nyomai is láthatók.

A NASA többek között már közzétett olyan képeket is, melyeken apró, kagylókra emlékeztető megkövesedett leletek láthatóak. Ezeket összehasonlítva a földiekkel, szinte pontos egyezést találtak.

Hatalmas óceánokkal volt beborítva a vörös bolygó felszíne, azonban idővel, egy napon elérkezett a vég, és a bolygó lassú hanyatlásba kezdett.

Mérgezővé vált a légköre, majd lassan az atmoszféráját is elveszítette, az élővilágának pedig 90%-a azonnal kipusztult, a maradék pedig ennek következtében egyszerűen éhen halt.

De mi történhetett a Marssal?

Mi tehetett tönkre egy fejlődésben lévő világot? A tudósok sokáig keresték a választ, és most végre előálltak egy lehetséges magyarázattal.

Valószínű, hogy a Marson valami olyan globális kataklizma mehetett végbe, melynek következtében tényleg rövid idő alatt semmisült meg a bolygó légköre, és a teljes élővilág.

A földhözragadtabb, realistább elméletek szerint a Marsot egy hatalmas, több száz kilométer átmérőjű aszteroida csaphatta telibe, és ez okozta a tömeges fajkihalást, és emiatt a légkör egyszerűen szétesett, a rajta lévő víz pedig kiszökött az űrbe.

Érdemes megemlíteni a paleoasztronautika híveinek elméletét is. Ők azt mondják, hogy egy ősi, idegenek között lezajló nukleáris háború okozhatta a marsiak és az egész ökoszisztéma vesztét.

Bárhogyan is, a kataklizma egyértelműen úgy kezdődött, hogy egy hatalmas becsapódás által a légkörbe szabadult több milliárd tonna kőzetanyag, majd fullasztó porfelhőt alkotva mindent elpusztított, ami a nyomába került.

A napot pedig több száz, de az is lehet, hogy több ezer évre takarta el, miközben a Mars a légkörét végleg elvesztette, és elszökött az oxigén a felszínről, melynek következtében a gyilkos UV-sugárzás mindent felperzselt, és csírátlanított.

Mindezeket megelőzően a becsapódáskor hatalmas, több száz, vagy akár több ezer méteres szökőárak egész sora söpört végig a bolygón.

A Marsot tehát viszonylag nagy hirtelenséggel nyelte el a halál, és rántotta magával a mélybe a rajta élő különös világot.

Az ijesztő az ebben az egészben, hogy egy ilyen esemény még a Földdel is bármikor megtörténhet a közeljövőben. Ezért is szorgalmazzák sokan azt, hogy az aszteroidák figyelését sokkal szélesebb körben kellene támogatni anyagilag és mindenhogy.

Hiszen csak egyszer tévesztünk el egyet szem elől, és már nekünk is túl késő lesz…

OSZD MEG másokkal is!

mars marskutatás élet a marson


Megtekintések száma: 43625





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet