Ezek a durva politikai fordulatok várhatók 2018-ban!

2018. január 7., vasárnap




Egynémelyik nagyon nagy meglepetést okozhat, és az egész EU politikáját meghatározhatja, de a világ menetét is...

2018 minden eddiginél élesebben fogsz a nagyhatalmi játszmákról szólni, mint eddig a politikai és a globális helyezkedés bármikor.

2018-ban minden nagyhatalom egymásnak fog ilyen-olyan frontokon feszülni, és nagyon komolyan a levegőben fog érződni több nagyobb háborús konfliktus.

Egyes elemzők szerint pedig az sem kizárt, hogy a harmadik világháború is kirobbanhat egy közel-keleti háború képében, jellemzően Észak-Korea és az USA között elindulva.

Európán belül lesz talán a legérdekesebb a politika: minden azon múlik az EU sorsával kapcsolatosan, hogy mely erők fogják érvényre juttatni az akaratukat, de már most sejteni lehet, hogy a bevándorlás párti erők elkezdtek jelentősen gyengülni.

Gyengülhet ugyanis a kvótatábor a svédek kiválásával.

Németország is válaszút előtt áll 2018-ban. Merkelék még mindig nem tudtak koalíciót alakítani, és sok választásuk nem maradt, mint kisebbségben kormányozni, vagy új választásokat kiírni.

Ezzel összefüggésben egyébként nagyon fontos, hogy márciusban indul Németországban a családegyesítés, amit ha nem korlátoznak, akkor a közhangulat az AfD malmára hajthatja a vizet.

Merkellel senki nem akar már kormányozni. Ráadásul mindezzel egyidőben Juncker keresztbe tett Macron terveit is az Európai kontinenssel.

Úgy tudni, hogy bár továbbra is Magyarország, Lengyelország, és a csehek lesznek Brüsszel célpontjai, már nem kell sokáig tartanunk a frontot.

Az EU vezetése mindent el fog követni azért, hogy kicsinálja a nemezét államokat, de ez nem fog nekik sikerülni. 

Svédország ugyanis beintheti Brüsszelnek. Már most is számos olyan folyamat zajlik ott, amiből arra lehet következtetni, hogy kihátrálhatnak a kvótatáborból.

Ha ez megtörténik, és még egy ország kihullik majd a bevándorlást támogató erők közül, akkor nagy változás állhat be Európa politikájában.

Merkel egyelőre megkerülhetetlennek, elmozdíthatatlannak látszik, de sokak szerint ez csak a látszat. Minél többen állnak fel a kvótával szemben, Merkel és szövetségesei annál gyengébbé válnak.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika


Megtekintések száma: 26013





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet