Ezek a történetek bizonyíthatják az időutazás létezését!

2017. december 4., hétfő




Bizarr, időutazókról szóló történetek keringenek szerte a világban. Mi van, ha ezek nem csak fikciók?

Sokan sokfélét hisznek az időutazós történetekről. Vannak, akik szerint valótlanságok, és csak a folklór részei.

Azonban sokan hiszik úgy, hogy ezek konkrét időutazók által elmesélt, vagy róluk szóló történetek, melyekre olykor konkrét bizonyítékot is fel lehet hozni.

A jövőből érkeznek hozzánk, és érkeztek már korábban is.

Azonban ezt az emberek elhallgatják, nem akarják tudni, mivel ellentmond mindannak, amit eddig  a világról tudtunk. Az ismeretlentől pedig mindig is féltünk...

Moberly és Jourdain megdöbbentő látomásai

1901. augusztus 10-én két akadémikus végzettségű brit nő a versailles-i Kis-Trianon épületet keresve furcsa ruházatú és viselkedésű emberekbe, majd egy esküvői ceremónia előkészületeibe botlott.

Hazatérésük után Anne Moberly és Eleanor Jourdain papírra vetették emlékeiket, és azok összevetése után arra jutottak, hogy valószínűleg rövid időre a múltba csöppentek, ahol többek között Marie Antoinette-et is látták.

1911-es könyvük szerint annak a 109 évvel azelőtti napnak az eseményeit látták, amikor a francia királyné megtudta, hogy a kommün által irányított tömeg megostromolta a Tuileriákat.

A hölgyek ugyanakkor állítólag papírra vetették azt is, 1901-ben, hogy mik fognak megtörténni még bizonyos időszakokban.

Akadnak olyan nézetek is, miszerint a két nő környéken élő költő, Robert de Montesquiou jelmezes partijába futott bele, de ezt ugyanúgy nem lehet bizonyítani, mint a nők állításait.

Időutazó, aki tőzsdézett?

Andrew Carlssin 2003 januárjában 126 magas kockázatú üzletet kötött a tőzsdén, és ezek mindegyikében bejött a számítása – 800 dolláros kezdőtőkéjét 350 millió dollárra hizlalva.

Éppen emiatt hamar a hatóságok látókörébe került.

Az előállításakor nema kármiről számolt be. Elmondta, hogy a jövőből, egész pontosan 2200-ból érkezett, és innen voltak meg a tippjei, amik szinte mindig beváltak.

Rengeteg dolgot elárult ennek bizonyítására akkor, például elárulta például az akkoriban égre földre keresett Oszama bin Laden tartózkodási helyét és az AIDS gyógyításának titkát.

Reklámüzenet a jövőből?

1989. október elsején, 0 óra 1 perckor különös üzenet szakított félbe egy reklámot Nagy-Britanniában:

“Kérjük, ne ijedjen meg! Ez az első kísérlet arra, hogy üzenetet küldjünk az időben. Ezt a kísérletet a first direct támogatja, hogy megünnepelje 21. évfordulóját. Most 2010-et írunk. Hogy a first direct méltó ünnepelhessen, visszatértünk indulásának évébe. Most pedig folytatódjon a műsor, minden jót kívánunk Önöknek és sok boldogságot a további életükben!”

Sokak szerint az egész csak egy reklám volt, melyet a Howell Henry Chaldecott Lury reklámügynökség kreált.

Bár cég felvállalta a reklámot, sokan még ma is hiszik, hogy ez egy tényleges üzenet volt a jövőből!

OSZD MEG másokkal is!

paranormál rejtély rejtélyek összeesküvés bizarr időutazás időutazók


Megtekintések száma: 56182





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet