Ezeket a dolgokat titkolhatja annyira az egyház Jézussal kapcsolatban

2017. július 28., péntek




A titkok, melyek összeomlaszthatnák a pápa és az egyház hatalmát.

Vajon mit rejtegethet az egyház a Vatikáni levéltár titkos, jól őrzött archívumaiban? Valóban léteznek olyan, Jézus személyére nézve rendkívül terhelő információk és bizonyítékok, melyet az egész egyházat megváltoztathatnák?

Vagy a Vatikán más okból nem enged ezen szent iratok közé betekintést? Összeszedtük azokat a dolgokat, melyek, ha kiderülnének, megsemmisülhetne az egyház.

Halandó volt

Jézus Krisztus egyes információk szerint nem volt más, mint egy halandó próféta. Mária Magdolna evangéliuma – amit apokrif iratként tartanak számon – több ízben taglalja azon utalásait, melyek arra engednek következtetni, hogy Jézus nem volt csodatévő.

Júdás evangéliumának kivonata is erre utal, valamint arra, hogy Jézus valójában csalást követett el. A világtörténelem legnagyobb szemfényvesztését. Mindent előre kitervelt, még kereszthalálát, és „feltámadását” is. Így tudta csak létrehozni a kereszténységet.

Felesége volt

Mária Magdolna Jézus felesége volt. Több olyan történelmi szent irat is létezik, melyben leírják, hogy Máriát sokkal többnek tekintette Jézus, mint bárki mást. Jobban szerette őt a tanítványainál, és gyakran szájon is csókolta.

Ráadásul ezen titok alapján Mária várandós volt a keresztre feszítés idején. Hogy mi lett végül? Egyes Franciaországból előkerült iratok azt bizonyítják, hogy a Merowing-dinasztia nem más, mint Jézus eltitkolt vérvonala.

Nem őt feszítették keresztre

Mivel Jézus gyerekkora nagyon homályos, és több évtized is kiesik a Bibliából, mely egyszerűen nem ír róla, sokan felvetették, hogy Jézusnak létezhetett egy ikertestvére is. Ő volt az, akit valójában keresztre feszítettek, így volt képes „feltámadni” a hívek előtt.

Ezzel egy óriási vallási hullámot indított el, miközben óriási áldozattal megdicsőült a testvére. Az ikertestvér teóriára számtalan történelmileg hiteles dokumentum utal.

Gyerekei születtek

Jézus királyi vérvonala ma is létezhet. Merowing-dinasztia egyes leszármazottainak vére jó eséllyel nem más, mint maga Krisztus vére.

Persze ez ma már nem bizonyítható, de annak idején a Sion-rend tagjait bízta meg azzal, hogy minden nyomot tüntessenek el, és szakítsák meg a vérvonalat. Ehhez azt a parancsot is megkapták, hogyha kell, öljék meg Jézus szellemi trónörököseit.

Pártus király volt

Sok történész figyelt fel arra, hogy a pártusokról szóló legendák nagyban hasonlítanak a Jézussal kapcsolatos történetekre. Maga Jézus alakja pedig kifejezetten hasonlít pártus király alakjára.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés jézus bizarr történelem egyház krisztus


Megtekintések száma: 117488





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet