Ezeket a tárgyakat és műszaki megoldásokat találhatták meg a Roswellnél lezuhant ufóban

2021. október 18., hétfő




Fény derülhetett rá, hogy pontosan milyen technológiát rejthetett az idegenek űrhajója.

Rengeteg különféle teória, és elmélet látott korábban már napvilágot arról, hogy a Roswellnél lezuhant földönkívüli csészealj hogyan, és milyen mértékben volt képes befolyásolni az emberiség történelmét, és annak technológiai fejlődését.

Arról azonban kevés szó esett, hogy konkrétan milyen technológiai megoldásokat találtak meg az űrhajóban, az idegen tetemek mellett.

Korábban titkosított CIA dokumentumok árulkodnak róla hogy több, akkoriban nem ismert, csak napjainkban formát öltő megoldás is a csészealj műszaki tanulmányozásának eredménye.

Annak idején a helyszínre kivonuló katonák és tudósok alig 24 óra alatt begyűjtötték az összes bizonyítékot.

Köztük azt a különleges, hajlított kábelt - vagy csövet - melyben olyan fénylő szálak futottak, melyek feltehetően képesek voltak fénysebességgel való adatátvitelre.

A dokumentumokból az is kiderül, hogy a tudósoknak és mérnököknek ez nagy fejtörést okozott annak idején. Feltehetően ebből fejlesztették ki több évtizeddel később a napjainkban egyre inkább elterjedő optikai üvegszálakkal rendelkező kábeleket.

Találtak még az egyik ufonauta fején egyfajta pántot, mely feltehetően valamiféle gondolatátviteli eszköz lehetett. Nem volt tiszta a tudósoknak, hogy a lények az egymás közötti kommunikációhoz használták, vagy egyúttal ezzel irányították az űrhajót is.

Ez a technológia érdekes módon szintén napjainkban, és az elkövetkező években fog igazán beérni.

A csészealjat egy mikrochip vezérelte. Egy olyan chip, amit soha azelőtt nem láttak, még csak hozzá hasonlót sem. Sokkal kisebb volt, mint az akkori kezdetleges emberi megoldások, és sokkal nagyobb lehetett a tudása is.

Ezt később a számítástechnika iparában használták fel, és értek el vele forradalmian ugrásszerű fejlődést.

Egyes források szerint egy az idegenek tenyérlenyomatát tartalmazó fémes panelt is találtak a csészealjban. A műszerfalon minden gomb hiányzott, ezért azt feltételezték, hogy ezen a panelen érintés vezérléssel tudták irányítani a csészealjat.

A panelt hosszasan tanulmányozták, és ebből jöhetett létre az érintés általi vezérlés technológiája is, amit a mai okos telefonok használnak.

A Roswellnél lezuhant idegen csészealjból kinyert technológia tehát jelentős mértékben volt hatással az emberi fejlődésre, melyet az amerikai hadsereg, és a teljes technológiai ipar határozottan tagad…

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen idegenek titkos katonai projektek titkos katonai technológia roswell összeeskübés


Megtekintések száma: 357510





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet