EZÉRT bírtak a régi öregek dolgozni, kapálni, kaszálni még 80 évesen is!

2023. július 15., szombat




Elgondolkodtató monológ a múlt emberéről... Te is egyetértesz?

Ebben nagyon sokan egyet fognak érteni… szerinted mi volt a titkuk?

Mert egész életükben tevékenykedtek, nem hajtották túl magukat, be tudták osztani erejüket. Nem üldögéltek órák hosszat meggörnyedve a számítógép, vagy félfekvésben a televízió előtt, hanem a nap nagy részét a szabadban töltötték.

Persze ekkoriban is voltak irodában dolgozók, szellemi foglalkozásúak,gyári munkások, de aki haladni akart, annak kertje is volt.

Debrecenben például nem nagyon akadt olyan család, amelyiknek valahol a városban, vagy város környékén ne lett volna néhány négyszögöle, amit rendben kellett tartani, viszont a család ellátásban jó szolgálatot tett.

A tulajdonosok pedig ha azt akarták, hogy ne legyen gazos, és teremjen is – vasárnap biztos, hogy kimentek a kerti munkák végett, és ha idő engedte, akkor hét közben is néha. Ez aztán jó kis aktív pihenés volt a napközbeni szellemi munka után.

Nem szedtek 10 féle gyógyszert, megitták a reggeli pálinkájukat, ebédre szalonnát ettek hagymával, ittak hozzá egy pohár bort, és több erejük volt mint a mostani táplálékkiegészítőkön és energia italokon vegetáló fiataloknak!

Drága jó Apósom így élte le az életét, 83 évesen lett új párkapcsolata és 86 évesen csak úgy elaludt örökre.

Ismertem olyan MÁV-tisztviselőt – akkoriban így mondták – aki kamasz fiaival éjszakánként vagont pakolt, hogy legyen egy kis plusz.

Meg is lett az eredménye – egyrészt idős koráig fitt maradt, másrészt a fiai megtanulták tisztelni a fizikai munkát, nem féltek tőle, viszont az is az agyukba vésődött, hogy ha tanulnak, akkor nem kell így dolgozniuk.

Régen, ha dolog volt, kicsitől a nagypapáig beállt a sorba mindenki, és végezte a dolgát. Nem nekiesve, hanem a maguk csendességében, saját maguknak diktált ritmusban, így sokáig bírták.

Először jött egy kiadós reggeli, majd a dolog – először a ház körüli, aztán ami jött, sorba. Ha kimentek a kertbe, vagy a földre, vittek egy üveg bort is általában.

Ha kapálás volt lerakták a sor végére, aztán mikor visszaértek, megkapáltak egy sornyit oda-vissza, ittak belőle pár kortyot.

Akkoriban nem volt divat, hogy nyáron félmeztelenül dolgozzanak a napon, legalábbis a parasztok körében biztosan nem.

Még a legmelegebb időben is volt a hátukon-karjukon valami, hogy le ne égjenek, fejükön pedig kalap.

Amikor elfáradtak a munkában, megálltak pár percre, és beszélgettek, vagy csak leültek kicsit bambulni egyet.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód


Megtekintések száma: 96752





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet