Ezért érdemes 2018-ban is az égre nézni: látványos csillagászati események következnek!

2017. december 30., szombat




Fontos, hogy tudja róla, és OSZD MEG másokkal is!

2018 megint csak igen látványosnak és mozgalmasnak ígérkezik, már, ami a csillagászati eseményeket illeti.

Nem csak egy hatalmas aszteroida fogja megközelíteni a Földet, de jönnek a Perszeidák és a Geminidák is, valamint Januárban a Hold fogja borzolni a kedélyeket.

Holdunk háromszor is olyan jelenségeket produkál majd szinte egy fázis leforgása alatt, amelyeket ritkán szokott. Az egyik várható jelenséget még a Space.com oldal is úgy harangozta be, hogy szuper kék vérhold ragyog majd fel hamarosan az égen.

Ez azt jelenti, hogy januárban kétszer is telihold lesz. Január elsején, és január 31-én. Szuperhold is felragyog majd ugyancsak január végén.

Szuperholdkor a telihold éppen akkor jön el, amikor a Hold a Föld körüli elliptikus pályájának hozzánk legközelebbi pontján vagy legalábbis annak közelében jár. A gyakorlatban nagyjából tizennégy százalékkal nagyobb és fényesebb ilyenkor a holdkorong, mint általában.

Ráadásul lesz egy teljes holdfogyatkozás is 2018 első havában.

Emellett nyáron jönnek a szokásos időpontban augusztus végén a Perszeidák, látványos csillaghullást produkálva, decemberben pedig a Geminidák, szintén látványosnak ígérkezve.

A jövő év egyik legnagyobb eseménye azonban a 2018 novemberében a Föld mellett épphogy elhúzó hatalmas, koponya alakú aszteroida lesz.

A csillagászok három éve fedezték fel, amikor pont október 31-én, Halloween napján húzott el viszonylag közel, mintegy négyszáznyolcvanezer kilométerre a Földtől.

A csillagászok számításai szerint most a Hold távolságának 105-szörösére fogja csak megközelíteni bolygónkat.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség csillagászat űrkutatás aszteroida


Megtekintések száma: 48591





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet