EZÉRT halt meg Diana: egy volt ügynök bevallotta, hogy parancsba adták nekik, hogy likvidálják!

2022. február 5., szombat




Beismerő vallomás: "Én öltem meg Diana hercegnőt!"

Korábban a Scotland Yard, a francia rendőrség és egy öt éve lezárult másik hivatalos nyomozás is arra jutott, hogy Diana, barátja Dodi al-Fayed és sofőrjük halálának oka az volt, hogy a sofőr ittas volt, és túl gyorsan hajtott, ezért autójuk egy párizsi alagút falának csapódott.

A sajtóban hosszú ideig taglalt akkori verzió szerint a pár éppen egy paparazzo elől menekült a Ritz Hotelből párizsi szerelmi fészkébe.

A balesetet egyedüliként túlélő testőr azt mondta, nem emlékszik a történtekre.

A korábbi nyomozások során akadt két név, amellyel Sue Reid, és mások, akiket igazán érdekelt a történet, nem tudtak mit kezdeni.

Ez az MI6-os egység két hivatalnokának a neve. A meg nem nevezett katona információi alapján ezek a tisztek a misztikus SAS-egység tagjai lehetnek.

A nevekkel Reid először nem sokkal a gyilkosság, vagy legalábbis a baleset után találkozott. 

A neveket postán, egy papíron kapta meg néhány sornyi szöveggel együtt. A levélben az állt, hogy az újságírónak érdemes lenne lenyomoznia a férfiakat, mert azok a legmagasabb szinten részesei voltak a hercegnő meggyilkolásának.

A vizsgálatok során legalább 14 szemtanút nem kérdeztek meg a nyomozók, és további több mint 170 érintettet, köztük a Diana holttestét bebalzsamozó orvost sem kérdezték ki soha. Szintén nem kérdezték meg azt a radiológust sem, aki egy 6-10 hetes magzatot vett észre Diana méhében.

Az ügyben az alapfeltevés mindig is az volt, hogy a Mercedes körül haladó autókban és a motoron lesifotósok ültek. 

A baleset utáni hétfő reggelén a szerencsétlenség helyszínén már aranyszínű festéksprayvel felfújva virított a felirat: gyilkos paparazzo. 

Váratlan halála aztán annyira hirtelen jött, hogy különféle összeesküvések és rémtörténetek egész sorát szülte, melyek egy jó része a mai napig él.

A mindenki által csodált és szeretett Diana a hivatalos verzió szerint súlyos autóbalesetet szenvedett 1997. augusztus 31-én. Párizsban, az Alma-rakpart közúti aluljárójában, szeretőjével, az egyiptomi Dodi al-Fayeddel és gépkocsijuk vezetőjével együtt ültek az autóban, ami totálkárosra roncsolódott. Az MI5 korábbi volt titkosügynöke végül megtörte a csendet, legalábbis elmondott egy történetet.

Mindezt úgy, hogy tudta, hogy már neki nincs sok hátra, de megesküdött rá, hogy csakis az igazat állítja Diana halálával kapcsolatban, ami szerinte egyáltalán nem az volt, aminek látszott.

Egy bizonyos John Hopkins nem mást állított, mint azt, hogy ő volt az, aki meggyilkolta Diana hercegnőt azon a fülledt nyári estén. 

Az akkor 80 éves öregúr 38 évet húzott le a brit titkosszolgálatnál, és különféledivíziókba volt beosztva az évtizedek alatt.

Utolsó megbízatásai keretében többször kellett olyan politikailag a királyi család és mások számára zavaró elemeket – embereket – kiiktatnia, akik halálát ma balesetként, vagy öngyilkosságként ismeri a világ.

Elmondta, hogy egy nap Diana hercegnő elleni meggyilkolási kísérletet adtak neki misszióul, amikor nem akart hinni a fülének. Azért mondta el az igazságot, mert ezen túl akarta dni, mielőtt meghalna.

Sokak szerint a volt ügynök szavai valósak, és Diana ténylegesen merénylet áldozata lett.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés bűnügy


Megtekintések száma: 160755





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet