EZÉRT kezdték el lecserélni Európa lakosságát: a világhatalmi elit terve még az Antikrisztusénál is ördögibb!

2018. március 2., péntek




Európa népességcseréje nem véletlenül történik úgy, ahogyan történik, és AKKOR, amikor történik.

Ez egy jó előre előkészített globális terv része, egy kirakós egyetlen darabkája.

Ha pedig képesek vagyunk kirakni az egész képet, valami hátborzongató dolog fog kirajzolódni a nemezetek és a civilizációk előtt.

Gondolj csak bele. Van egy mélyről jövő, a világot eluralni akaró háttérhatalom, mely egy emezetek felett álló Új világrendet akarna létrehozni.

Amerikában az elmúlt évszázadok során sikerült létre is hozni, hiszen az USA nem más, mint egy ilyen tömörülés kezdetleges formája.

Azonban Európában a világ legerősebb nemzettudatú államai voltak, így alaposan fel volt adva a lecke a világhatalmi elit számára, hogyan csalják tőrbe, és fosszák meg jogaiktól a nemzetállamokat.

A nemzetállamok ugyanis mindig és minden körülmények között meg kívánták őrizni saját függetlenségüket.

Aztán a háttérhatalom rájött, hogy káoszt kell szítani. Ki kell irtani a kereszténységet, és homogenizálni kell az ideológiát, utat engedve az iszlámnak.

Ha ellenáll Európa népessége tehát, az a végső megoldás, hogy szép lassan lecserélik a népességet...

Ez pedig politikai szinteken már évekkel ezelőtt lekezdődött. A jelenlegi végső terv tehát gonoszabb annál is, mint amit egy Antikrisztus szőne.

Ugyanis nem csak elpusztítja Európát, és az európai kereszténységet, a túlélőkkel végig is nézeti, miként hullik darabjaira a földrész.

Egy olyan agresszív de irányítható csürhe kerül az emberek helyére, ami sokkal jobban adaptálható az új világrend rendszerébe. Ebben a rendszerben ugyanis erény a nem gondolkodás, a véglénység, és az, ha a hatalomnak végtelenül hálás a masszív tömeg.

Emellett beéri a kevéssel, és a messziről jött tömeg bár sokat akar még, lázadozik, de hamar idomítható lesz, miközben a túl okos európai népek lassan kihalnak...

Ezek tehát Európa végnapjai, és EZÉRT zajlik az EU vezetői által még most is a mesterséges bevándoroltatás, holott ez a folyamat minden tekintetben ellent mond a józan észnek.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés új világrend háttérhatalom világhatalmi elit


Megtekintések száma: 61833





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet