Ezért nem mentünk SOHA a Holdra? Megdöbbentő állítással állt elő egy volt titkosszolgálati ember!

2018. február 14., szerda




Szerinte soha nem voltunka Holdon, vagy legalábbis az, amit mi a Holdra szállásból láttunk, az nem ez volt, hanem egy jól összerakott, mesterkélt valóságshow, hogy eltüntessen egy borzalmas igazságot.

A Holdraszállás ugyanis vagy sohasem történt meg, vagy nem úgy, és nem abban a formában.

A neve elhallgatását kérő belsős ember azt állítja, hogy a NASA egy nagyon nyomós ok miatt nem küldött a nagy nyilvánosság előtt soha egyetlen embert sem a Holdra.

Ez a titok pedig az, hogy a Hold már eleve lakott, és nem emberi lények által.

Elmondása szerint akkor tájt fedezték fel az első, életre utaló jeleket, amikor a Mars is kezdte megőrjíteni az emberiség kíváncsiságát. vagyis az 1940-es, 50-es években rengeteg kutatás folyt az égi szomszédunkkal kapcsolatban.

Ekkor jöttek rá, hogy a felszínen különféle bizarr fényjelenségek figyelhetők meg, noha semmi nem magyarázza ezeket, mivel geológiailag és minden értelemben egy halott égitestről van szó.

Az első műholdas fotókon pedig olyan tereptárgyak tűntek fel, melyek bányászati tevékenységhez köthetők.

Az első Holdmissziók valójában azért nem szálltak le az égitesten, mert megfigyeléseket végeztek, és elemezték a Hold sötét oldalát, és a rajta folyó földönkívüli aktivitást.

Aztán, amikor az első felszínre történő leszállás megtörtént, borzalmas dolgok történtek.

Ezeket a világnak nem közvetítették...

Az Apollo missziók során a felszín felett lebegő idegen űrhajók figyelmeztették az űrhajósokat, hogy tiltott területre tévedtek, és soha ne térjenek vissza az égitestre.

A NASA azóta sem hajtott végre emberes Holdmissziót, és feltűnően kevés érdeklődést mutatott az elmúlt években a Holddal kapcsolatban.

Ehelyett rendeztek egy hatalmas valósághowt, amit a Földön vettek fel egy stúdióban, hogy mindenkit megnyugtassanak: valójában azonban az emberiség egy fenyegető figyelmeztetést kapott egy földönkívüli fajtól.

Azóta kiderült: számtalan asztronauta szivárogtatott ezt-azt az eseményekről.

Buzz Aldrin azt állította,, hogy 1969-ben UFO-kat látott a Holdon, akárcsak a másik két társa is.

Aldrin volt a második ember, aki a Holdra lépett, azt is mondta, hogy a NASA sok mindent eltitkolt ezzel az űrutazással kapcsolatban.

Bár Aldrin idegeneket látott a Holdon, nem mondhatta el senkinek, mert a NASA megtiltotta, arra hivatkozva, hogy tömeghisztériát okozhatna ezzel. Így mind a hárman hallgattak.

Amikor Neil a Holdra lépett, egyértelműen látta, hogy két élőlény a közelben rejtőzik és figyeli.

Végül a NASA vezetősége döntött úgy, hogy velük egy filmet forgat el egy stúdióban, mert azt, amit odafent láttak, nem adhatták le, mert az emberek vagy el sem hitték volna, vagy tömegpánik tört volna ki.

OSZD MEG másokkal is!

földönkívüliek nasa idegenek összeesküvés bizarr holdraszállás


Megtekintések száma: 31362





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet