Ezért rabolnak embereket a földönkívüliek! Megdöbbentő vallomás változtathatja meg azt, amit eddig gondoltunk a világról!

2017. szeptember 16., szombat




Egy 43 éves férfi, Miguel Mendonça exkluzív interjúban beszélt arról, mi áll az idegen elrablások hátterében.

Lehet, hogy megvan az idegen elrablások valódi oka? Legalábbis egy 43 éves férfi arról mesél, hogy mit látott, és érzett, és mit mondtak neki az idegenek, amikor elrabolták őt.

Miguel Mendonça szerint az idegen elrablások valósak. Nem csak valósak, de állítása szerint be is tudja bizonyítani.

A közhiedelemmel ellentétben szerinte nem csak arról van szó, hogy azért rabolnak el embereket a földönkívüliek, hogy különféle kísérleteket végezzenek rajtuk.

Olyan élményekben volt része, melyben keveseknek, még az elrablottak közül is. Elmondta, hogy egy földönkívüli lény, akit Sashának hívtak, és később, mint megtudta, plejádi volt, a Taurus – azaz Bika - csillagképbe kalauzolta el.

Mindezt néhány pillanat alatt, mintha csak a szomszéd sarokra tartottak volna.

Nem érezte, hogy néhány másodpercnél több idő telt volna el. Talán valamiféle hipertér ugrást, vagy teleportációt hajthatott végre az űrhajó.

Elmondása szerint Sasha, az idegen lény itt avatta be, hogy mit is csinálnak valójában, és hogy mire fel ez a rengeteg emberrablás.

Hiszen évente több százezer embernek van idegen elrablásos élménye. Ezeknek pedig túlnyomó többsége valósnak bizonyul. Vannak olyan emberek is, akiknek nyomtalanul nyoma vész a bolygóról. Őket Sasha állítása szerint a Taurus-csillagképnél létrehozott idegen világba hoznak végleg.

Sasha szerint az idegenek emberekkel dolgoznak együtt az idegen világban. Azon dolgoznak, hogy az emberiség egy kiválasztott részét - később akár mindenkit - egy magasabb tudati szintre emeljenek.

De elmondásuk szerint ez nem mindenkinél működik, és az emberiség nagyon kis százaléka képes erre, hogy túlélje maradandó károsodás nélkül a magasabb tudati szinten való hosszú távú tartózkodást.

Az idegen elrablások során az emberek reakcióit, agyi folyamatait tanulmányozzák, a rendszeres elrablások során pedig már a kiválasztottakat szoktatják hozzá, hogy egyre több időt töltsenek a magasabb tudati szinten.

Csak nagyon kevés, néhány tucat ember van évente, akik tartósan létezni tudnak ezen a szinten: őket véglegesen elhelyezik a Taurus-csillagképben.

Az egésznek az lenne a lényege, hogy az emberiséget újra és újra emlékeztessék, hogy egykor nekik is egyfajta asztráltestük volt, és hogy a lelkük, mely egyfajta energiaplazmából áll össze, nem véglegesen kötődik a hús börtönéhez.

Nem egyetlen lényként vannak jelen az univerzumban Sasha állítása szerint. Az idegen lény szerint minden ember egy multidimenzionális lény, emberi tudati síkkal, belső egóval, és fizikai jelenléttel.

Ha az emberek ezt képesek lesznek felismerni, akkor megszűnik számukra az anyagi világban való létállapot, és végtelen energiává alakulhat minden ember, gyakorlatilag halhatatlanná válva.

Hogy valóban úgy van-e, ahogyan a férfi állítja, azt nem tudni. Sokak szerint csak handabanda az egész, ugyanakkor azok, akiket raboltak már el az idegenek, csak alátámasztani tudják Miguel állításait...

OSZD MEG másokkal is!

hihetetlen ufók földönkívüliek összeesküvés idegnek


Megtekintések száma: 132965





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet