Ebből a magyar feliratos videóból kiderül miért annyira veszélyes Észak-Korea ballisztikus rakétarendszere.
Mi is pontosan az ICBM? Sokan nem tudják, mivel nem tartozik az általános műveltséghez, azonban mégis jelentősen meghatározhatja életünket.
Annál is inkább, mert ezek pusztíthatnak el minket, vagy legalábbis a fél világot, akár Amerikával bezárólag, ha Észak-Korea megnyomja azt a bizonyos piros gombot.
Ebből a videóból, amit itt a Japán TV -ben sugároztak szeptember 2 -án minden kiderül a ballisztikus rakétarendszer veszélyeiről.
Bár a fősodratú média nem szokta hangsúlyozni – érthető okokból – mivel nem akar pánikot kelteni, de a videóban elhangzik tényszerűén az, ami a szakemberek szerint is igaz: még Amerika is csak nagyjából 50 százalékos biztonsággal tud lelőni.
Gondoljunk csak bele, hogy ez mit is jelent a valóság nyelvére lefordítva.
Egy ilyen rakétát 50%-os eséllyel lehet hatástalanítani, mielőtt becsapódik a célterületre.
Ez önmagában azt jelenti, hogy 10 Észak-Korea által kilőtt ballisztikus rakéta esetében 5 egészen biztosan célba érne, ez pedig beláthatatlan embertömegek pusztulásával járna együtt.
Mindemellett egy óriási nukleáris háború rémképével is fenyegetne, melybe a világ nagyhatalmai kénytelenek lennének az érdekeltségeik miatt beleállni.
érdemes végig nézni tehát a lenti videót, mert jelentős képet kaphatunk arról, hogy hogyan is működik egy ilyen rakétarendszer a valóságban, és mik a kockázatai a világunkra nézve.
OSZD MEG másokkal is!